Szabó Zsófi az M1-en: a miniszterelnök úr tudja elhozni a békét

Az influenszer-műsorvezető ezúttal a köztévé politikai háttérműsorának vendége volt.

Szabó Zsófi, a TV2 műsorvezetője volt kedden este az M1 48 perc című politikai háttérműsorának vendége, a műsorban Mráz Ágoston Sámuellel a Nézőpont Intézet igazgatójával is beszélgetett politikai ügyekről. A műsorból egy rövid részlet jelent meg a hirado.hu oldalán, ezt a 24.hu szúrta ki.

Ebben szóba került szombati győri háborúellenes gyűlés, amelynek az influenszer Rákay Philippel közösen volt a házigazdája. Szabó Zsófi, Curtis, Radics Gigi és Görbicz Anita is ott lesz a győri DPK-gyűlésen 2025. November 15. 12:22 Szabó erről úgy nyilatkozott: "a miniszterelnök úr a háborúellenes gyűlésünkön elmondta, hogy ő Magyarországért, a magyar emberekért dolgozik, azokért is, akik most nem őt támogatják, mert tudniuk kell: ő el tudja hozni, hogy ez a béke maradjon Magyarországon."

De az adás során szóba került édesapja - Szabó Gyula Kossuth-díjas színész - is. A műsorvezető róla a következőképp nyilatkozott:

"nem beszélhetek a nevében, mert nincs köztünk, de hiszem és tudom, hogy büszke rám. Ebben biztos vagyok. És ebben erősít meg anyukám, a család, a barátok és az a jobboldali közeg, amiben én felnőttem. Az, amilyen értékek szerint felneveltek a szüleim, én azt képviselem."

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet