Nem csak a közgyűlésből kellett távoznia a szombathelyi testület „legjobb pasijának”

Szakály Gábor még munkába sem állt osztályvezetőként, máris visszavonták kinevezését. A Fidesz leveszi a kezét az embereiről.

Néhány hete már egyértelmű, hogy a Fidesz konszolidálni akarja szombathelyi szervezetét, három korábbi erős emberüktől is megszabadultak Teljesen kicserélődik a szombathelyi Fidesz, keresik a jelölteket 2014. June 18. 10:45 . Ráadásul mind hárman a Fidesz fiatal generációjának tagjai, Először csupán úgy tűnt, elég, ha a botrányízű ügyekbe keveredett képviselőik nem indulnak el újra az őszi választásokon, de most már többről van szó.

Lázár János telefonált kettőt?

Marton Zsolt kezét teljesen elengedték A szombathelyi alpolgármester tud élni! Fiumébe jár piacra, hogy friss garnélát adhasson délután a vendégeinek 2014. June 23. 12:43 , az egykori megmondóember, frakcióvezető, majd alpolgármester távozik a politikából. A drogügybe keveredett Lazáry Viktor Lazáry Viktor belebukott a kábítószergyanúba? 2014. June 16. 10:13 éveken át volt Hende Csaba hű embere, úgy tűnik, úgy tudjuk, ezért ő a fővárosban kap majd valamilyen beosztást.

Szakály Gábor ezzel a fotóval nyerte el a közgyűlés legjobb pasija címet
Mészáros Zsolt

Szakály Gábor pedig Puskás Tivadar polgármester munkatársa és közeli bizalmasa volt - Puskás valószínűleg ezért akart segítő kezet nyújtani neki. A közgyűlés csütörtökön Elkezdődött a költekezés, nem lesz mérés a Falco-gyárnál 2014. June 19. 08:59 a Fidesz szavazataival fogadta el azt a módosítást, ami lehetővé tette, hogy új embereket vegyenek fel a polgármesteri hivatalba.

Pénteken aztán Puskás már ki is nevezte Szakályt a polgármesteri kabinet vezetőjének, ami osztályvezetői megbízatást és bérezést jelent, ezt mi írtuk meg elsőként Szakály Gábor kabinetvezető lett Puskás Tivadar mellett 2014. June 20. 12:23 . De a hírre állítólag közbelépett az országos pártvezetés, nem is akárki, személyesen az egyre feljebb törő és egyre ambiciózusabb Lázár János.

Több helyről érkezett információink szerint a hétvégén Lázár telefonon hívta fel Puskás Tivadart, és azt mondta, ha nem vonja vissza Szakály kinevezését, akkor nem lesz a Fidesz polgármester-jelöltje ősszel. Állítólag Szakály is kapott egy telefont Lázártól, azzal, hogy legyen már olyan jó, és álljon félre.

Elengedték a kezét

A két telefonhívás megtette hatását, Szakály Gábor már nem a polgármesteri kabinet vezetője, és most úgy tűnik, más beosztásban sem reménykedhet, a Fidesz neki is elengedte a kezét. Ezzel - úgy látszik - a párt szakított korábbi szokásával, korábban gondoskodtak a politikából távozó egykori kádereikről, most csak annyit tettek, hogy megszabadultak tőlük.

Puskás és Szakály - Segítőkezet akart nyújtani
Mészáros Zsolt

Az ügyben senki sem nyilatkozik, Szakály Gábor a telefonját sem veszi fel, sms-re nem válaszol, a városháza sajtóirodája sem reagál megkereséseinkre.

Ki is ez a

legjobb pasi

?

Szakály Gábor 1983-ban született Szombathelyen, szociális munkás szakon szerzett főiskolai diplomát. Már középiskolásként belekóstolt a politikába, tagja volt a Fidelitas-nak, ahol Lazáry Viktorral karöltve ragasztgatták a Fidesz választási plakátjait. A szombathelyi közgyűlésbe 2006-ban került be először, 2010-ben tanácsnokká és frakcióvezetővé választották. Szociális munkáját - ahogy mindig hangoztatta - komolyan vette. Egy ideig az Azzurro őrző-védő cég Audijával járt.

2010-ben ő nyerte meg a lapunk által indított szavazást, ahol a szombathelyi közgyűlés legjobb pasijára szavazhattak Szakály Gábor a legjobb pasi a szombathelyi közgyűlésben! 2010. March 11. 13:59 olvasóink. 2012-ben azzal került az országos médiába, hogy verekedésbe keveredett Verekedésbe keveredett a Fidesz helyi frakcióvezetője 2012. March 18. 16:17 , karját és vállát műteni kellett. Bulizós típusnak mondják, motorozik és szereti a gyors autókat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Szakály Gábor kabinetvezető lett Puskás Tivadar mellett

A kinevezés tegnap este történt, 30 napja van, hogy lemondjon képviselői mandátumáról.

Teljesen kicserélődik a szombathelyi Fidesz, keresik a jelölteket

Önkormányzati cégvezetőt és tévéigazgatót jelölnek alpolgármesternek. Polgármesterjelöltből már öt is van.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet