Szakmai gyakorlaton tartottak előadásokat a rendőrök Vépen

Az előadások mellett bűnügyi, közrendvédelmi, valamint közlekedési bemutatókat is láthattak a diákok.

Az AM DASzK Vépi Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma évek óta rendészeti orientációs képzést is folytat. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság az előző évekhez hasonlóan, idén is kötött együttműködési megállapodást az tanintézettel, amelynek keretében a Főkapitányság oktatókat biztosít a képzésekhez, valamint közreműködik a nyári szakmai gyakorlatok végrehajtásában.

Az elmúlt napokban a diákok bepillanthattak munkatársaink mindennapi munkavégzésébe. Az előadások mellett a fiataloknak lehetőségük nyílt légpuskalövészeten részt venni, megismerkedhettek a szolgálati kutyák munkájával, valamint a bűnügyi technikusok, a baleset-helyszínelők és a közrendvédelmi állomány által tartott bemutatókon is sok hasznos információval bővíthették tudásukat. - írja a police.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek