Szalagkorlátnak hajtott a felüljárón egy motoros, majd addig folytatta az útját, amíg bírta

A férfi egy balra ívelő kanyarban ütközött egy felüljáró szalagkorlátjának motorral és az aszfaltra esett. Volt, aki megállt segíteni, de erre nem tartott igényt a motoros, aki ezután több száz métert tolta a motorját, majd segítséget kért a járókelőktől.

Nem ott történt a baleset, ahová a mentők és rendőrök vonultak vasárnap délután, Szombathelyen. A füvön fekvő motorosnak a lába roncsolódott egy járókelő szerint.

Szalagkorlátnak hajtott a felüljárón egy motoros, majd addig folytatta az útját, amíg bírta
TM/Nyugat.hu

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kérdéseinkre válaszolva elmondta:

2024.május 12-én, 15 óra 45 perc körüli időben egy férfi motorkerékpárral közlekedett Szombathelyen a Tátika utca irányából a Szent Gellért utca irányába. Haladása során elvesztette uralmát a motorkerékpár irányítása felett, letért az útról, a jobb oldali szalagkorlátnak ütközött, majd az úttestre esett. A baleset során a motoros saját megállapítása szerint sérülése nem keletkezett, ezért a helyszínről a motort tolva eltávozott, majd állapota romlása miatt a járókelők segítségét kérve mentőt kért a helyszínre. Az elsődleges orvosi vélemény alapján a férfinak nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.

Szalagkorlátnak hajtott a felüljárón egy motoros, majd addig folytatta az útját, amíg bírta
TM/Nyugat.hu

A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a motoros férfi nem rendelkezett vezetői engedéllyel, valamint a motorkerékpár műszaki érvényessége is lejárt. A Szombathelyi Rendőrkapitányság az ügyben engedély nélküli vezetés és egyéb szabálysértések elkövetése miatt eljárást indított – közölte Cser Zsófia rendőr őrnagy, sajtóreferens.

Szalagkorlátnak hajtott a felüljárón egy motoros, majd addig folytatta az útját, amíg bírta
TM/Nyugat.hu

Egy autóvezetőtől megtudtuk, hogy akkor ért a helyszínre, amikor a férfi felállt az aszfaltról a Csaba utcai felüljárón.

Szalagkorlátnak hajtott a felüljárón egy motoros, majd addig folytatta az útját, amíg bírta
TM/Nyugat.hu

Kérdezte, hogy tud-e segíteni. Elsőre nem kapott választ, de utána a bukósisakot viselő, vérző térdű férfi azt mondta, hogy rendben lesz.

Szalagkorlátnak hajtott a felüljárón egy motoros, majd addig folytatta az útját, amíg bírta
TM/Nyugat.hu

A járművezető szerint a férfi felült a motorjára és a Szent Gellért út irányába elhajtott.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló