Felsőcsatár felől Narda irányába tartott egy Renault személyautó hétfőn reggel. Az autó vezetője egy jobbra ívelő kanyarban elvesztette az uralmát a járműve felett.
A Renault a menetirány szerinti jobb oldalon letért az útról, árokba hajtott, majd a tetején átfordulva szántóföldön állt meg.
A balesetben ketten megsérültek. Őket a mentők a szombathelyi Markusovszky kórházba szállították.
A helyszínre szombathelyi hivatásos és felsőcsatári, vaskeresztesi önkéntes tűzoltók vonultak.
A pályaelhagyás helyszínét már egy ideje a „koszorús fa” megjelöléssel illetik a zsargonban. Ennek az oka, hogy az út mellett álló fára korábban egy koszorút lógatott fel valaki már több mint 10 éve. Ennek már csak a kerete látszik, azonban a fa mellett már legalább tucatnyi pályaelhagyásos baleset történt, ebből több személyi sérüléssel járó.Mielőtt azonban fekete mágiára gyanakodna valaki leszögezzük: nem sötét erők állnak a háttérben, hanem a fizika.
A baleset időpontjában fagypont felett volt a hőmérséklet, ennek ellenére az aszfalt nyálkás, rendkívül csúszós volt. Emellé számításba kell venni még a lejtős kanyart és az út dőlésszögét, illetve az érkező jármű sebességét.
A „koszorús fa” megjelölés tehát csak viszonyítási pont, ami elég pontosan behatárolja, hol történt a baleset. Az alábbi képen megjelöltük a koszorú maradványát és azt a pontot, ahol a Renault árokba csapódott.