Az elsődleges adatok alapján könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt Szombathely közelében, szerdán reggel.
Ják irányába tartott a 8707-es úton egy Keeway motorkerékpár. A jármű egy jobbra ívelő kanyarban áttért a menetirány szerinti bal oldalra és felborult.
A motorost a mentők kivizsgálásra a szombathelyi Markusovszky kórházba szállították.
Információnk szerint a férfi azt mondta, hogy egy szarvas ugrott ki az árokból, emiatt fékezett és vesztette el az uralmát a jármű irányítása felett. Az állat és a gépjármű nem ütközött.
Bár a pályaelhagyásos baleseteknél gyakori, hogy kutyára, őzre, szarvasra, vaddisznóra hivatkoznak a sofőrök olyankor is, amikor a közelben sem volt ilyen állat, de ebben az esetben a fűben két vadcsapás is látszik. Ez arra utal, hogy valóban járt valamilyen vad azon a szakaszon, annak ellenére, hogy az úttest mindkét oldalán elektromos vadkerítés húzódik.
A közeli erdősávban olvasónk szerint sok a szarvas és most van a szarvasbőgés ideje is. Ilyenkor a bikák az emelkedett tesztoszteron szint hatására nyugtalanabbak, agresszívabbak, szinte állandó mozgásban vannak, alig táplálkoznak, és a párosodási vágy néha erősebb a veszélyérzetüknél is. Emiatt szeptembertől októberig több a szarvasokkal kapcsolatos vadbaleset.
A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.