Néhány nappal ezelőtt már részleteztük
Szavazzon tökéletesen! Így megy majd az áprilisi választás 2014. February 12. 13:51 , hány képviselőt juttathatunk az országgyűlésbe, azt is, hogy mit kell tennünk, hogy elmehessünk szavazni. Most jön a következő rész, arról, mi történik a szavazóhelyiségben, és mire figyeljünk oda.
Készítsük elő az igazolványokat
Tehát ott tartunk, hogy rajta vagyunk a választói névjegyzéken, és azt is tudjuk, hol szavazhatunk. Április 6. van, és elmúlt már reggel hat óra, úgyhogy mehetünk szavazni. Először a leggyakoribb módot vesszük, amikor valaki a saját lakhelyén szavaz.
Nos, megnézzük, hogy van-e nálunk személyazonosságot igazoló dokumentum. Ez lehet személyi igazolvány, útlevél, de akár jogosítvány is, feltéve, ha az új, kártyaformátumról van szó. Ehhez még kell a lakcímbejelentő-kártya. És ha nálunk van, a postán kapott választási értesítő sem hátrány, annak segítségével ugyanis gyorsan megtalálnak a névjegyzékben.
Mert ezzel kezdődik a procedúra, ha már ott vagyunk a szavazóhelyiségben. A helyiségben egyébként csak a szavazatszámláló bizottság tartózkodhat, és a szavazás időtartama alatt a választópolgár. Persze, családtag elkísérhet minket, ezt nem tiltja semmi. Rajtuk kívül csak a választási megfigyelő, plusz olyan újságíró (fotós, operatőr) lehet a helyiségben, aki újságíró kilétét a bizottság előtt igazolvánnyal igazolta.
Üres körök kínálják magukat
A sajtó a szavazóhelyiségben nem kérdezheti a választópolgárokat, ott csak a bizottságtól kaphat információt, a fotózáshoz, videókészítéshez az alany engedélye szükséges.
Szóval, ha sorra kerülünk, igazoljuk kilétünket, a bizottság pedig megkeres minket a választói névjegyzékben, és itt jelzik is, hogy megjelentünk. Majd kapunk két szavazólapot és egy üres borítékot. Az egyik szavazólapon választókerületünk egyéni képviselőjelöltjeinek neveit találjuk, kisorsolt sorrendben, a név mellett a jelölő szervezet (párt) rövidített neve és logója lesz. A jelöltek nevei előtt pedig egy kör, ebbe írhatunk majd.
A másik szavazólapon az országos listát állító jelölőszervezetek (pártok) nevei vannak, szintén kisorsolt sorrendben, és ott is ott lesz az üres kör. Ha valaki nemzetiségi szavazóként regisztráltatta magát, ő nem pártlistát, hanem nemzetiségi jelölőszervezetek listáját kapja meg, és arra szavazhat.
Rajzoljunk ikszet a körbe
Amikor átvesszük a szavazólapokat, nézzük meg, hogy a lap bal felső sarkában ott van-e a szavazatszámláló bizottság érvényesítő pecsétje. Jó esetben ezt a pecsétet a szemünk láttára nyomják rá, ha nincs pecsét, erre hívjuk fel a bizottság figyelmét. Pecsét nélkül ugyanis érvénytelen lesz a szavazatunk.
Ha mindez megvan, akkor irány a szavazófülke. Ennek használata egyébként nem kötelező, akár az asztal szélén is ikszelhetünk, de jobb ezt a csendes magány hangulatában megtenni. Apropó, a szavazófülkébe csak egyedül mehetünk be, ettől maximum akkor lehet eltérni, ha a rosszul látó vagy olvasni nem tudó választópolgár segítséget kér a bizottságtól.
A szavazófülkében aztán szavazhatunk, vagyis az általunk kiválasztott jelölt illetve párt neve melletti üres körbe tegyünk két, egymást metsző vonalat. Akár X-et, akár +-t. A lényeg, hogy a két vonal metssze egymást.
Ki is színezhetjük
A szavazat érvényes, ha a választópolgár szándéka egyértelműen megállapítható. Nem érvényes, ha nem így szavazunk, ha több jelöltet ikszelünk be, ha esetleg új nevet írunk a lapra, és rá akarunk szavazni. A lapra rajzolhatunk akár sormintát vagy virágcsokrokat is, nem számít, a lényeg, hogy egy körben és csak egy körben legyen két egymást metsző vonal.
Aztán szépen összehajtogatjuk a szavazólapokat, beletesszük az üres borítékba. Leragasztani nem kell, ne is tegyük, különben este otthon sűrű csuklásokban lesz részünk, miközben a szavazatszámlálók bontogatják a leragasztott borítékot. Amit egyébként a fülkéből kijövet, a bizottság szeme láttára elegáns mozdulattal ejtünk a szavazóurnába. És ezzel készen is vagyunk, hazamegyünk, és otthonról figyeljük, hogy az este hét órai urnazárás után milyen eredmények érkeznek.
Persze, vannak speciális esetek. Ezek közül az egyik, hogy ha valaki mozgássérült, beteg, vagy olyan idős, hogy gondot jelentene elmenni a szavazókörbe. Ilyenkor kérhetünk mozgóurnát, akár már a választások előtt jelezhetjük ezt a jegyzőnek, de akár a választás napján is szólhatunk.
Érdemes sietni a regisztrációval
És akkor nézzük meg, mi van akkor, ha nem az állandó lakóhely szerinti szavazókörben voksolunk. Az egyik lehetőség, hogy egy másik szavazókörbe kérjük át magunkat, mert épp nem otthon tartózkodunk. Ennek módjáról korábban már írtunk
Szavazzon tökéletesen! Így megy majd az áprilisi választás 2014. February 12. 13:51 , és ha átkértük magunkat egy másik szavazókörbe, ugyanaz lesz a szavazásunk menete, mint normál esetben.
Mint ahogyan akkor is, ha külföldön, külképviseleten szavazunk, és előtte sikerült a regisztrációnk a külképviseleti szavazókörben. Ezt egyébként érdemes jó korán elindítani, a módja előző cikkünkben
Szavazzon tökéletesen! Így megy majd az áprilisi választás 2014. February 12. 13:51 olvasható. Azért kell minél előbb, mert egyre több hír érkezik arról, hogy nehézkes a regisztráció, a kérelmet visszadobják vagy nem is reagálnak rá.
Van még egy szavazási mód, a levélben szavazás, erre azonban csak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgároknak van lehetőségük. Erről is írtunk már
Szavazzon tökéletesen! Így megy majd az áprilisi választás 2014. February 12. 13:51 , de elevenítsük fel. Ha ők regisztráltak a választói névjegyzékben, akkor kapnak egy csomagot, ebben lesz a szavazólap. Csak egy darab, mert ők csak pártlistára szavazhatnak.
Ők otthon is beikszelhetik a választott pártot, aztán a csomagban kapott útmutató alapján postára adhatják, vagy bevihetik bármelyik külképviseleti vagy magyarországi szavazókörbe, utóbbit persze csak a választások napján. Az is érdekes, hogy a levélben történő szavazáskor a szavazólapot nem kell lebélyegezni.
Szóval, így megy majd a szavazás. Sorozatunk következő részében azt nézzük meg, hogyan is lesznek a szavazatokból országgyűlési mandátumok.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!