Százhúsz honvédségi jármű katalizátorát lopták el

Közel kilencmillió forint kárt okoztak.

2021 júniusában társaikkal a két gyanúsított többször megjelent a Magyar Honvédség tápiószecsői telephelyén. Minden alkalommal – miután átmásztak a kerítésen és behatoltak a területre – a honvédségi telephely udvarán parkoló autókhoz mentek, amelyekből kivágták és eltulajdonították a katalizátorokat. Ezzel a módszerrel több mint 120 kocsit tettek tönkre és a sértettnek 8.650.000 forint kárt okoztak.

Tekintettel arra, hogy a fiatalabb gyanúsított ellen több büntetőeljárás van folyamatban, valamint a terhére rótt cselekmény kiemelt tárgyi súlyára és büntetési tételére (2-től 8 évig terjedő szabadságvesztés) szabadlábon hagyása esetén fennáll vele szemben a szökés, elrejtőzés veszélye. Továbbá a bűntársaival való kapcsolatba lépés esetén a bizonyítást nehezítheti, ezért az ügyészi indítvány szerint a letartóztatása indokolt.

Figyelemmel az idősebb gyanúsított előéletére, a terhére rótt cselekmény kiemelt tárgyi súlyára és büntetési tételére, valamint arra, hogy állandó munkahellyel nem rendelkezik és a megélhetését feltehetően vagyon elleni bűncselekmények elkövetésével biztosítja, fennáll vele szemben a szökés, elrejtőzés, illetve a bűnismétlés veszélye. Mindemellett szabadlábon hagyása esetén az ügyben érintett más személyek jogellenes befolyásolásával a bizonyítást is megnehezítheti, ezért az ügyészi indítvány szerint a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelése indokolt vele szemben.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a gyanúsítottakat és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a letartóztatásukat az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2022. március 18-ig.

A döntést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsítottak és védőik fellebbeztek ellene, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.

A címlapkép illusztráció.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Sokkoló