Több mint ezer szájmaszkot és százmillió forintot juttatott el a karanténkórházakba Gattyán György alapítványa. Orvosokat, ápolókat is etetnek, és hátrányos helyzetű gyerekeket szerelnek fel laptopokkal – írja az nlc.hu.
Magyarország harmadik leggazdagabb embere a Gattyán Alapítványon és a Docler Alapítványon keresztül, szájmaszkokkal, laptopokkal, asztali gépekkel, étellel és százmilliókkal támogatja részint az egészségügyben dolgozókat, de az adományokból jutott számítástechnikai eszköz a hátrányos helyzetű gyerekeknek is.
Gattyán alapítványai már a veszélyhelyzet kihirdetésekor szájmaszkokat szállítottak a kórháznak, és élelmiszereket a bennük dolgozó személyzetnek. A százmillió forint adományozására azért került sor, mert ugyan felszerelést akartak adni a kórházaknak, de inkább pénzt adtak, mivel az érintettek jobban tudják, mi az, amit be kell szerezniük.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!