Székesfehérváron idén nem lesznek adventi fények – Szombathelyen még nincs döntés

Ilyen sem volt, még, de ezt is megértük.

A brutális rezsiszámlák miatt egymás után döntenek takarékossági intézkedésekről a magyar települések, a spórolásnak pedig a karácsonyi ünnepek is áldozatául eshetnek, írja a Világgazdaság.

A lap szerint a 9 ezer fős Tamásiban például már eldöntötték, hogy idén elmaradnak az adventi vásárok, és a karácsonyi díszvilágítást sem kapcsolják fel.

Székesfehérvár önkormányzata is jelezte, hogy jelentősen csökkentett programmal tervezik megtartani a belvárosi adventi vásárt. Cser-Palkovics András, a város polgármestere úgy fogalmazott:

"Főleg ebben a bizonytalan helyzetben szeretnénk, ha lehet, valamit a fehérváriak számára közösségi programként megtartani. A díszkivilágítás kérdésében még nem tudunk most dönteni, ahhoz az elkövetkező időszak energiaárait és az önkormányzatra háruló összes működési költség alakulását látnunk kell. Ahogy azonban közösségi oldalamon is írtam: nincsen tabu. Minden, a működőképesség fenntartásához szükséges intézkedést készek vagyunk meghozni!"

Cser-Palkovics jelezte, hogy a villamosenergia-beszerzésnél a tavalyi 23 forintos árhoz képest múlt héten 405 forintos ajánlatot kaptak.

A városban a takarékossági intézkedések keretében meghatározták azt a kört, amelyben az intézményeket mindenképpen működtetni szeretnék, a téli időszakban is. Ebbe a bölcsődék, az óvodák, a szociális intézmények, valamint a háziorvosi rendelők, a közétkeztetés és a közvilágítás, illetve valamilyen szolgáltatási szinten a közösségi közlekedés tartozik bele.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet