Szemfüles lakó hívta rá a rendőröket a besurranókra Szombathelyen

Információink szerint besurranó tolvajok jártak több társasház udvarában Szombathelyen a Sorok – Juhász Gyula utcák környékén.

A kapualjból és a Perint hídja alól került elő sok lopott dolog, amit a besurranók készítettek össze. A tettesek kereket oldottak, keresi őket a rendőrség. Mint azt megtudtuk, szombat éjjel az egyik társasház udvarába a kerítés tetején ugrottak be az elkövetők és gyakorlatilag mindent összepakoltak, amit zaj nélkül meg lehetett mozdítani.

Éjszaka kitűnő rejtekhely a környékből lopott dolgoknak
Tánczos Mihály

Kerti bútorok, szerszámok, cipők, nagy felfújható medence és kellékei, grillsütő, nyársak, faszén lett volna a bűnözők zsákmánya, ha az egyik lakónak nem tűnt volna fel a mozgolódás. A tolvajok a gyerekjátékokat és kerti gyerekvárat sem kímélték. Vitték volna, ha nem zavarják meg őket. Jellemző, hogy az udvaron lezárt drága biciklit nem piszkálták, csak azt vitték volna, ami könnyen mozdítható volt.

A szomszéd éjjel fél kettő közül vette észre, hogy többen is pakolnak az udvaron és azonnal tárcsázta a segélyhívót. A tettesek, hátra hagyva a „szajrét” azonnal elszeleltek amint kiértek a rendőrök. Később még a Perint hídja alatt is találtak lopott cuccot az egyenruhások. Feltételezhető, hogy azért rejtették oda, hogy később elszállítsák.

Napokon belül kamera, riasztó, mozgásérzékelő működik a társasházban
Tánczos Mihály

Az eset hozadéka, hogy a társasházban hamarosan felszerelik a mozgásérzékelőt, riasztót és a kamerákat is, így megnehezítve a besurranók dolgát. Úgy tudjuk, a a Juhász Gyula utcában sikerrel jártak. Erről a rendőrség későbbre ígért tájékoztatást. Elképzelhető, hogy akkorra már a hívatlan látogatók is „érezhetik a törődést” a nyomozók részéről.

Tanácsaink

Ha valaki arra gyanakszik, hogy a szomszédjába, környezetébe éppen betörnek, besurrannak, akkor ne habozzon, hívja a 112-es segélyhívót és mondja el, hogy mi a gyanúja. Az időben érkező bejelentésekkel sok kár és bosszúság megelőzhető. Az órákkal későbbi sopánkodásnak, miszerint „jajj, hát gyanús volt, de nem voltam benne biztos, megnézni meg nem akartam/mertem” már nincs sok értelme.

Fényes nappal is tűnjön fel, ha ismeretlenek feltűnően nézegetnek az utcában, hosszabban elidőznek olyan házaknál, ahol nem tartózkodnak otthon és látszólag céltalanul lődörögnek, miközben az utca forgalmát szemlélik. Ilyenkor nyugodtan meg lehet kérdezni tőlük, hogy tudunk-e segíteni valamiben.

Az ilyen megszólítás riasztólag hat a bűnözőkre, hiszen tudják, hogy valaki már biztosan felismerné őket.

Ekkor jellemzően valami zavaros mesével állnak elő (pl. csak azt akarják megkérdezni, merre van Sopron, vagy hogy itt lakik-e a régi rokonuk, akiről tíz éve nem hallottak stb.) Ha erős a gyanú, hogy az illetők rosszban sántikálnak, akkor hívni kell a segélyhívót.

Normál esetben egy pár perces igazoltatás vár az illetőkre és ha eredetileg lopni akartak volna, egy ilyen után biztosan odébb állnak és a környéket is elkerülik a későbbiekben. Számukra ugyanis nincs rosszabb, mint egy figyelmes szomszéd.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló