Szentivánéj elég fura egy hagyomány, a szakirodalom főleg a sötétség és a világosság küzdelmét emeli ki, ami elvileg szépen belesimítható Keresztelő Szent János napjába, de azért a nagy tüzek árnyékában még ott ólálkodnak az ősi szellemek, akik alaposan be tudnak kavarni az éjszakában, összekeverve jót és rosszat, éjszakát és nappal, álmokat és valóságot.
Nosza, hát játsszunk mi is kicsit!
Álom
Felőlem maradhat a Csónakázótó és környéke. A közvilágítást lekapcsolták, a szigeten és a tóparton máglyák égnek, különös hangulatot kölcsönözve a helynek.
Tömeg nem hömpölyög, de azért vannak szép számmal, családok, szerelmesek és baráti társaságok vándorolnak, a mobilt mindenki otthon hagyta, a lobogó tüzek megfestik az arcokat. A tó körül megannyi apró helyszín bújik meg a sötétben, rajzolók és festők örökítik meg az éjszakát, kamarazenekarok komolyzenével támadnak, írók olvasnak részleteket a művekből, színészek intim darabokat adnak elő, apró színpadokon helyi és távolabbi alternatív előadók akusztikus programokkal járulnak hozzá az éjszaka mágiájához.
A város polgárait meghívja néhány pohár olaszrizlingre.
Éjféli fő attrakcióként a Bárka Színház ismét előadja erősen felnőtteknek szóló Szentivánéji álom című darabját, pont ahogy valamikor a kilencvenes évek végén láttam azon a bizonyos éjszakán a szombathelyi főiskola dísztermében Udvaros Dorottyával, Kulka Jánossal, Szabó Győzővel, Fekete Ernővel, Scherer Péterrel és Mucsi Zoltánnal. Ami közben mindenki megérintheti a világosságot és a sötétséget, és aminek a végén mindenki elsápad egy kicsit.
Aztán történik, ami történik, vagy csak fekszünk a csillagok alatt az emlékműdombon, és onnan nézzük a napfelkeltét.
Valóság
Addig vacillálunk, hogy mi legyen, amíg este kilenc óra is elmúlt, amire a kiérünk helyszínre. A Kenderesi út felől megyünk, és elsőként a bungee jumpingot pillantjuk meg. Egy fickó éppen azon gondolkodik a magasban, hogy ugorjon vagy ne ugorjon, aztán nem ugrik, így lehozzák a kosárban.
