Szenvedélyes csók vagy színtiszta hülyeség?

Mindent egy jó Instagram-fotóért, az sem baj, ha belehalunk.

Alaposan megosztja az internet népét Jean and Camille Intagram-fotója, amely „az egyik legvadabb csók” kísérőszöveggel kezdte megosztási-karrierjét.

A pár tagjai tavaly adták fel a jól fizető londoni munkahelyeiket, hogy aztán főállású utazók legyenek és érzéki fotókat posztoljanak utazásikról.

Ilyen a Sri Lanka-i vonaton készült kép is, amelynek hátterében egy csodálatos erdő látható, az előtérben pedig a két főhős, amint éppen önfeledten csókot vált.

Instagram

És ez a csók nemcsak átvitt értelemben veszélyes: a férfi egy kézzel kapaszkodva, háttal lóg ki a vonatlépcsőről a szakadék felett, míg párja egy lábon állva, hátranyúlva kapaszkodik, szintén nem túl stabil pozícióban.

Egymásban való vak hit

– írta többek között Jean and Camille magyarázatként, de a sokat szerint egyszerű hülyeségről, értelmetlen veszélyvállalásról van szó egy magamutogató Instagram-fotóért.

Mások arra hívják fel a figyelmet, hogy akár életébe is kerülhet az olyanoknak, akik szeretik utánozni a példaképeiket.

Instagram

Nem sokkal korábban egy amerikai pár is megbolygatta a kedélyeket egy hasonló Instagram-fotóval. Kelly Castille és Kody Workman Baliból osztotta meg azt a fotót, amin a hölgy egy medence szélén lóg a mélység felett, és csak a férfi tartja vissza a zuhanástól.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű