A szeptember 11-i terrortámadások feltételezett kitervelője segítene az áldozatok családtagjainak

A 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadások feltételezett kitervelője, Hálid Sejk Mohamed segítene az áldozatok családtagjainak a Szaúd-Arábia elleni kártérítési perekben, ha az amerikai kormányzat elengedi majd a várható halálbüntetését - derült ki egy bírósági dokumentumból.

A guantánamói fogolytáborban őrzött - egyelőre nem elítélt - terrorista "ajánlata" a manhattani kerületi bíróságon pénteken beadott perkérelemből derül ki, amelyet az áldozatokat képviselő ügyvédek nyújtottak be, azzal vádolva a szaúdi kormányt, hogy segített a mintegy háromezer halálos áldozatot követelő merényletek koordinálásában - írja az MTI

Tizennyolc évvel ezelőtt, 2001. szeptember 11-én egy terroristák eltérítette repülőgépek csapódtak a New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba, majd percekkel később a Washington melletti Pentagon (védelmi minisztérium) épületébe. Egy harmadik, eltérített gép - az utasok heves ellenállása után - Pennsylvaniában egy mezőn zuhant le. A terrortámadásoknak csaknem háromezer halálos áldozata volt.

Rijád mindig cáfolta, hogy köze lett volna a terrortámadásokhoz.

Az amerikai ügyvédek felvették a kapcsolatot a terrorcselekménnyel gyanúsítottak közül három személlyel, és vallomástételre kérték őket a szaúdi kormány elleni perben. Egyikük Hálid Sejk Mohamed volt, aki azonban - mint az ügyvédek Sarah Netburn bíróhoz intézett beadványából kiderül - jogi tanácsadójára hallgatva elhárította a kérést. Az ügyvédek megfogalmazása szerint ez csak "pillanatnyilag" van így, mert Hálid Sejk Mohamed változtathat az álláspontján.

Az ügyvédek hangsúlyozták: a halálbüntetés elmaradása esetén sokkal szélesebb körű együttműködés lesz a gyanúsítottal.Az amerikai igazságügyi minisztérium - a The Wall Street Journal című lap megkeresésére - nem kívánta kommentálni az ügyet. Hasonlóképpen elhárította a kommentárt Michael Kellogg, a szaúdi kormányzat amerikai ügyvédje.

A The Wall Street Journal egyébként emlékeztetett arra: Mohamed - akit Daniel Pearl amerikai újságíró meggyilkolásával is vádolnak - korábban jóval harciasabban nyilatkozott. 2008 júniusában egy guantánamói meghallgatáson, amikor egy katonai bíró "halálbüntetést maga után vonó esetként" írta le a pert, Mohamed félbeszakította őt és azt kiáltotta: "ez egy mártír esete, és én ezt kívánom, hosszú ideig szeretnék mártír lenni".

2017-ben Harvey Rishikof, a Pentagon guantánamói pereket felügyelő tisztségviselője vizsgálni kezdte a terroristákkal kötendő vádalkuk lehetőségét. Teljes körű vallomásukért bűnösségük elismeréséért cserében halálbüntetés helyett életfogytig tartó börtönbüntetést kaphatnának - vetette fel Rishikof. Arra hivatkozott, hogy a vád állításait megingatta az, hogy a foglyokat megkínozták.

Az esetleges vádalkuról szóló egyeztetések nyilvánosságra kerültek. Nem sokkal később Jim Mattis, akkori védelmi miniszter eltávolította a minisztériumból Rishikofot. A tárcavezető állítása szerint ennek oka nem a terroristákkal kötendő vádalku ügye volt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek