Még két perc és szétrohad a velemi Schulter-malom

Ellepi a dzsindzsa, pedig korábban műemlékké nyilvánították.

Emlékeznek még a velemi Schulter-vízimalomra? Pár éve teljesen üzemképes volt és néhanap a látogatók kedvéért be is indították. Most magányosan áll és pusztul, miközben benövi a dzsungel, és szétrohad teljesen.

Velemi Schulter vízimalom
Olvasó

A malmot márpedig megérné egy kicsit kipofozni, ha másért nem is, turisztikai szempontból biztosan, mert Velem környékén kevés a látnivaló, és eggyel több műemlékkel kaphatnánk ízelítőt a molnármesterségből.

Velemi Schulter vízimalom
Olvasó

Információink szerint egyébként a malom most magánkézben van, és már évek óta nem látogatható. Az biztos, hogyha ismét kinyitnák, mi szívesen tennénk itt egy kört kívül-belül.

Velemi Schulter vízimalom
Olvasó
Velemi Schulter vízimalom
Olvasó
Velemi Schulter vízimalom
Olvasó
Velemi Schulter vízimalom
Olvasó
Velemi Schulter vízimalom
Olvasó
Velemi Schulter vízimalom
Olvasó
Velemi Schulter vízimalom
Olvasó

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Galéria