A megemelkedett benzinárak, vagy egész egyszerűen az autó hiánya miatt sokan járnak Szombathelyen belül is vonattal munkába. Különösen azok, akik a város szélén laknak, mert rengeteg időt lehet vele spórolni, ha nem kell a reggeli csúcsban araszolgatni a munkahely felé. Egy ilyen, a helybeliek által a belvárosba jutáshoz gyakran használt megállóhely a szőlősi is.
Mivel én is gyakran használom, nagyon örültem neki, amikor néhány évvel ezelőtt a GYSEV teljesen felújította a megállót. Lett normális peron, kijelző, ami mutatta a vonatokat, és még egy kis fedett várakozó is. Aki biciklivel jár, annak pedig van hol lelakatolnia a kerékpárját.
Régebben nem is volt ezzel semmi baj, de aztán úgy fél éve elkezdődtek a gondok. Egyik olvasónk hívta fel rá a figyelmünket, hogy a megállóhelyen hagyott bicikliket rendszeresen megrongálják, ellopják. A fedett megálló hétvégén tele van csikkekkel, üres sörös-és energiaitalos dobozokkal, szeméttel. Az elkövetőket eddig nem sikerült lefülelni, a legtöbben részeg, randalírozó fiatalokra gyanakodnak.
A dolgok már csak azért sem mutatnak javulást, mert sokan nem tesznek feljelentést, nem fordulnak a hatóságokhoz. Fáradtan hazaérnek a hosszú munkanap után, és mikor hazaindulnának akkor veszik észre, hogy a kerékpárjuk gumiabroncsait darabokra vagdosták, vagy szétrúgták a kerekeket. A legtöbb embernek ilyenkor már se ereje, se türelme még elmenni a rendőrségre is, és megtenni a feljelentést.
Amiből egyáltalán nem biztos, hogy bármi is következne, mert kevés a rendőr, és aki van, az sem ellopott kerékpárok megkerítésével foglalkozik naphosszat. És ha még meg is találnák - már ha nem adták el alkatrésznek vagy ócskavasnak -, még akkor is bizonyítani kell, hogy ki a jogos tulaj.
De hol vannak ilyenkor a polgárőrök - pedig büszke tábla hirdeti, hogy nem kell félnünk, ők majd vigyáznak a környék biztonságára -, vagy éppen a rendőrök? Talán ezentúl az újoncokat inkább ide kellene vezényelni gyakorlatra, ahelyett, hogy a tartalék pótégőt ellenőrzik a gyanútlan autósok csomagtartójában.