Szexuális erőszak miatt tartóztattak le egy fiatal rendőrt Budapesten

Az őrmester tagadja, hogy elkövette volna a bűncselekményeket kollégái ellen.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a nemi élet szabadságát sértő bűncselekmények miatt folytat nyomozást egy rendőr őrmester ellen, aki a kollégái sérelmére követte el a bűncselekményeket. A megalapozott gyanú szerint, a húszas évei elején járó, 2023 óta szolgálatot teljesítő budapesti rendőr két kolléganője sérelmére követte el a bűncselekményeket.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a férfit – a 2025. augusztus 1-jén történt elfogása után – gyanúsítottként hallgatta ki. A férfi tagadta a bűncselekmények elkövetését. A nyomozó ügyészség indítványozta – a szökés, a bűnismétlés és a bizonyítás megnehezítésének veszélyére tekintettel – a gyanúsított letartóztatását.

Az ügyészség indítványával egyetértve a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa augusztus 3-án elrendelte a rendőr letartóztatását. A gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be a végzés ellen.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek