Magyarország immár negyedjére vesz részt a NATO legveszélyesebb missziójában, a balti légtér közös védelmében, ahol nap mint nap fennáll a közvetlen konfrontáció kockázata Oroszországgal - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a litvániai Siauliaiban.
A tárcavezető a balti légtérrendészeti műveletben részt vevő magyar katonák előtt tartott beszédében hangsúlyozta, hogy a balti régióban a legnagyobb a napi veszélye a NATO és Oroszország közötti közvetlen konfrontációnak, itt a legnagyobb a felelősség, itt a legtörékenyebb a helyzet, ezáltal itt egy hiba vagy egy rossz döntés vagy egy félreértés pusztító hatással lenne az egész világra.
"Sem fizikailag, sem a szó átvitt értelmében máshol nincsenek ennyire közel egymáshoz a szövetséges erők és az orosz haderő" - mutatott rá.
"Ezért az adja a helyzet bonyolultságát, és amiatt is szeretném a különleges elismerésünkről biztosítani önöket, mert itt úgy kell védeni szövetségeseink biztonságát és szuverenitását, hogy közben megvédik a béketeremtés lehetőségét is" - mondta.
"Mi, magyarok képesek vagyunk arra, hogy úgy védjük meg magunkat, úgy védjük a szövetségeseket, hogy közben nem eszkaláljuk a feszültséget, és nem visszük háborúba a nemzetünket és magunkkal együtt a szövetségünket sem" - folytatta.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy hazánk 2015, 2019 és 2022 után immár negyedik alkalommal vállal szerepet a térségbeli szövetségesek légterének védelmében.
"Büszkék vagyunk rá, hogy a világtörténelem legerősebb védelmi szövetségének nem csak egyszerűen tagjai vagyunk, az sem lenne kevés, hanem az ország méretén és úgy általában az erején, a kapacitásain is jóval felül járulunk hozzá a NATO közös biztonságához" - jelentette ki.
"És mikor a közös biztonsághoz való hozzájárulásról van szó, akkor egyértelmű, hogy ennek az egésznek az ékköve a balti légtérrendészeti misszió (…) Mert szerintem a NATO-missziók közül ez a legnehezebb, a legösszetettebb és egyúttal a legérzékenyebb és legveszélyesebb feladat is" - tette hozzá.
Továbbá megjegyezte, hogy a misszió teljes mértékben hű a NATO eredeti célkitűzéseihez, hiszen ez a világtörténelem legerősebb védelmi szövetsége, s nem a világ legerősebb támadó szövetsége, még ha vannak, akik ezt a kettőt készek is összekeverni.
"Számunkra a NATO mindig is egy védelmi szövetség volt és lesz, és nem támadó szövetség. És örülünk annak, hogy az eddigi 19 riasztás, majd 300 felszállás és több mint 300 repült óra során önök is ezt az álláspontot, illetve ezt az eredeti alapítói célt képviselték" - szögezte le.
(via MTI)