Szerbia számíthat Magyarországra az energiaellátásának biztosításában, ezért a Mol decemberben 2,5-szeresére növeli a kőolaj és a kőolajtermékek szállítását Szerbiába, így segítve a nehéz helyzetbe került szomszédos országot - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Belgrádban.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a szerb energiaügyi miniszterrel, Dubravka Dedoviccsal folytatott egyeztetését követően aláhúzta, hogy Magyarország mindig számíthatott Szerbiára az energiaellátása biztosításában, és ezért természetesen Szerbia is számíthat Magyarország támogatására most, amikor kihívásokkal néz szembe ezen a téren.
Hangsúlyozta, hogy hazánk minden rendelkezésre álló eszközzel hozzá fog járulni a szomszédos ország kőolajellátásnak garantálásához, és ennek keretében a Mol kész tovább fokozni a szállítását Szerbiába.
(via MTI)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!