Szimfonikus farsang: szigorúan komolytalan zenével

Dobfelszereléssel és elektronikus hangzással megfejelt örömzenélésre készül Mérei Tamás, csellója és zenekara kíséretében. Nem mindennapi élményt ígér a Savaria Szimfonikusok február 8-i (péntek, 19.30) farsangi koncertje a Bartók Teremben! - A részletekről a zenekar igazgatójával, Mérei Tamással beszélgettünk.

- A báli szezon finisében egy bohém, télbúcsúztató öröm-koncerttel rukkolnak elő. Kuriózum, hiszen a zenekar hosszú évek óta nem rendezett farsangi koncertet. Honnan az ötlet?

- Ami elsősorban motivált bennünket, hogy a zeneirodalomban számtalan olyan vidám hangvételű mű született, amely a klasszikus hangversenyek repertoárjából teljes mértékben „kilóg”, ugyanakkor rendkívül színvonalas és szórakoztató csemege. Ezekből válogattunk össze egy estére való színes csokrot.

Mérei dobfelszerelés kíséretében fog csellózni
Garai Antal Atom

- Mi mindennel készülnek erre a különleges farsangra?

- Gulda 1982-ben komponált csellóversenye minden bizonnyal sok-sok mosolyt csal majd a közönség arcára. A mű magyarországi ősbemutatóján, 2003-ban én játszottam. A darab hatalmas siker lett, legutóbb Miskolcon adtam elő, azonban a klasszikus hangverseny-repertoárba senki sem meri beválogatni. Most Szombathelyen is alkalom nyílik rá, hogy bárki meghallgassa ezt a fúvószenekari, big band-es kísérettel íródott virtuóz versenyművet, amelyben még a szólóhangszer is erősítve, elektromos hangosítással szólal meg.

Szintén ritkán hallható Leonard Bernstein Candide-nyitánya, pedig a tipikusan laza, amerikai, bernsteini életérzést sugárzó mű már a ritmikájával is magával ragadja a hallgatót. De ez sem passzol bele egy klasszikus évközi hangversenybérlet darabjai közé.
A harmadik vidám zenemű minden bizonnyal a legismertebb, Gershwin Kék rapszódiája, amit a séi Kiss Márton ad majd elő.

Az estet pedig ki más, mint a Szombathelyen mind a mai napig az egyik legnagyobb népszerűségnek örvendő karmester, Robert Houlihan vezényli. Az ő színes egyéniségéhez is rendkívül illenek ezek a vidám darabok.

Houlihan is Szombathelyen farsangol
Garai Antal Atom

- Farangon túl milyen „komolyabb” koncertre készülnek?

- A világ egyik legnépszerűbb operájának, Puccini Bohéméletének előadására, amelyet Kovács János vezényel majd, és aminek a bemutatója február 23-án este héttől lesz a Bartók teremben.

Savaria Szimfonikus Zenekar farsangi hangverseny (2013. február 8. péntek, 19:30 @ Bartók Terem, Szombathely)

Szimfonikus farsang
Nyugat.hu

Britten-Rossini: Matinées musicales Op. 24.
Gershwin: Kék rapszódia /Rhapsody in Blue/
Gulda: Csellóverseny
Bernstein: Candide-nyitány

Közreműködik:
Kiss Márton - zongora
Mérei Tamás - cselló
Vezényel: Robert Houlihan

Bővebb információ: http://sso.hu/

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kultúra