A BBC forrásai szerint Szíria csatlakozik az USA vezette nemzetközi koalícióhoz, amely az ISIS és az iszlamista terrorizmus ellen harcol. Ez azután látott nyilvánosságot, hogy Szíria új elnöke, Ahmed al-Sharaa a Fehér Házban találkozott Donald Trumppal, aki a támogatásáról biztosította Sharaat.
A történet pikantériája, hogy al-Sharaa egészen a közelmúltig szerepelt az USA híres feketelistáján, éppen iszlamista terroristaként. Ez nem is meglepő, hiszen az elnök alapítója és vezetője volt a HTS nevű terrorszervezetnek, amely az Al-Káida fiókszervezeteként szerveződött.
A találkozót követően egy magas rangú amerikai kormányzati tisztviselő megerősítette, hogy az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma be fogja jelenteni a Szíriával szembeni gazdasági korlátozások feloldását. Az intézkedések részeként a kormányzat 180 napra felfüggesztette a Caesar-törvényt is, amely 2019 óta szankcionálta a volt szíriai kormányt.
A Pénzügyminisztérium a múlt héten levette al-Sharaa-t a feketelistáról. Ezzel egyébként Szíria már a 90. olyan ország, amely csatlakozik a koalícióhoz.