Szlávik János szerint nagyon sok beteg lesz még májusban

Ugyanakkor a járvány remélhetőleg júniusra kifut.

A járvány május 3-ára várt csúcsa "egy darabig el fog húzódni, nagyon sok beteg lesz még májusban" de a koronavírus-járvány remélhetőleg júniusra kifut - mondta el Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője hétfő este az M1 csatorna műsorában. Az ugyanakkor szerinte kérdéses, hogy a fertőzés ősszel milyen mértékben tér vissza. Hozzátette: azt reméli, hogy őszre, télre, legkésőbb tavaszra már lesz a fertőzés ellen hatékony védőoltás.

 

Szlávik a műsorban arról is beszélt, hogy a koronavírusos betegek száma folyamatosan növekszik, egyre több idős ember kerül kórházba a fertőzéssel, ez összefügg azzal, hogy sok idősotthonban találnak újabb betegeket. Ugyanakkor a halálozási arány az utóbbi időben nem emelkedik - mondta. Szlávik szerint a magyarországi lélegeztetőgépek száma egyelőre megfelelő, és a kórházak - köztük több járványkórház - felkészültek a betegek akár intenzív terápiát igénylő ellátására is.

Szlávik János emlékeztetett, hogy a fertőzöttek akár nyolcvan százaléka tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel esik át a fertőzésen, de az idős embereket különösen védeni kell. Ha meg tudják akadályozni, hogy az idősotthonokban elterjedjen a járvány, akkor elkerülhető lesz az a "hatalmas, apokaliptikus" pandémia, amely egyes nyugat-európai országokban látható. „A járvány megoldása az lesz, ha az idős embereket el tudjuk különíteni a fiataloktól” - jelentette ki. Kifejtette, a fertőzés ellen igazoltan hatékony gyógyszer egyelőre nincs, de egyes malária- HIV-, és a C típusú májgyulladás-ellenes szerek Magyarországon is hatékonyak lehetnek. A Dél-pesti Centrumkórházban is alkalmaznak ilyen készítményeket, és az előzetes eredmények szerint ezek valóban működnek. (MTI)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek