Krisztián elit 69 kg-ban az első versenynapon egy hazai, szlovák bunyóssal csapott össze. Technikás, megfontolt ökölvívást láthattunk. Az ellenfél hiába próbálkozott, képtelen volt felvenni a tempót, így Krisztián győztesen hagyta el a szorítót.
A következő napon egy lengyel ökölvívó ellen indult csatába Krisztián. Az előző napi győzelemből erőt merítve pontos és erős kombinációkkal dolgozott mindhárom menetben. Ügyesen kihasználta ellenfele gyenge pontjait, így nem okozott meglepetést, hogy egyhangú pontozással nyerte a második küzdelmet is.
„Versenyzőnk nagyon szépen teljesített! Igazán jó lehetőség volt ez a nemzetközi verseny, hiszen folyamatosan zajlik a felkészülés a decemberben megrendezésre kerülő Országos Bajnokságra” – mondta edzője, Varsányi Áron.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!