Szlovákiában életbe lépett a kijárási tilalom

Szombattól érvényes.

Az Igor Matovic vezette szlovák kormány ezzel az intézkedéssel is igyekszik megfékezni az egyre terjedő koronavírus-járványt. A november 1-jéig elrendelt kijárási tilalom alatt az emberek továbbra is járhatnak a munkahelyükre, ugyanakkor csak a lakhelyükhöz legközelebbi élelmiszerboltokat vagy gyógyszertárakat kereshetik fel. Engedélyezett az orvosok felkeresése is. Tilos viszont a temetőlátogatás is, ami - tekintettel a közelgő halottak napjára - érzékenyen érinti a lakosságot.

A koronavírus-járvány által leginkább sújtott négy észak-szlovákiai járásban, amely a lengyel határ mentén fekszik, pénteken megkezdődött a lakosság országos tesztelése. Az első napon mintegy 62 ezer embert teszteltek le, közülük 2225-nál mutatták ki a laboratóriumi vizsgálatok a fertőzést - közölte Jaroslav Nad, szlovák védelmi miniszter pénteken késő este az országos tesztelés első napjának eredményeit összegezve.

A négy járásban vasárnapig összesen mintegy 180 ezer embert kellene letesztelni. A hatóságok ezt egyfajta próbának tartják a következő két hétvégén megvalósuló jóval nagyobb méretű, az ország egész lakosságára kiterjedő tesztelés előtt.

A tesztelést a hadsereg, a rendőrség és az egészségügyi dolgozók közösen végzik. Egy-egy tesztelőhelyen legalább 7-8 emberre van szükség. Gondokat okozott, hogy pénteken különböző okok miatt több helyen hiányoztak az egészségügyi dolgozók, ezért hosszabb sorok alakultak ki, és egy-két órát is várakozniuk kellett az embereknek.

Marek Krajcí egészségügyi miniszter felhívással fordult a külföldön, főleg Csehországban dolgozó szlovák orvosokhoz és egészségügyi személyzethez, hogy a tesztelés idejére térjenek haza és segítsenek az akció sikeres lebonyolításában. A prágai sajtó szerint Csehországban mintegy 2-3 ezer szlovák orvos dolgozik, a nővérek száma pedig ennek a duplája.

A miniszter sikeresnek nevezte az első napot, de elismerte, hogy a tesztelés nem volt mindenütt zökkenőmentes, és számos helyen sokat kellett várakozniuk az embereknek. Felhívta a figyelmet arra, hogy nagyon széleskörű akcióról van szó, amelynek nem minden részletét lehetett előre látni, ezért türelmet és megértést kért a lakosságtól.

MTI


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek