A szlovén férfi a muraszombati repülőtéren szállt fel, tervei szerint az ausztriai Fürnstenfelden landolt volna. Az út első szakaszán jól haladt, de ahogy mondta, később nem talált termiket, azaz felszálló légáramlatot, elfogyott a magassága és le kellett szállnia.
Ehhez fentről a Szentgotthárd és Rábafüzes közti bekötő mellett választott egy lekaszált mezőt, ahol sikerrel tette le a gépet. Barátja érkezik majd érte egy speciális trélerrel, és hazaszállítják a vitorlázógépet. A férfi vidáman mesélte történetét, csak azt sajnálta, hogy nem sikerült eredeti tervét megvalósítania.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!