Szolnok környékén kapták lencsevégre a fekete párducot

Ismét látni vélték az először Kiskunhalasnál feltűnő nagymacskát.

A korábban Kecskeméten is feltűnő fekete párduc a legfrissebb információk szerint Szolnok és Újszász közötti lakott területen kóborol. Egy szemtanú nagyjából 100 méteres távolságról egy felvételt is készített az állatról, majd azonnal hívta az állatbefogókat – számol be a borsonline.hu

Az időjárásnak köszönhetően könnyebben rálelhetnek az állatra a szakemberek, hiszen a havazás miatt jobban észrevehető a párduc lábnyoma. A lap megkeresésére Both Zoltán elmondta, hogy amennyiben sikerül elfogni a nagymacskát, akkor a legközelebbi állatkertben fogják elhelyezni. Továbbá a tervek szerint a Fővárosi Állatkertbe fogják átszállítani, ahol már készen állnak a fekete párduc befogadására – idézi az atv.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű