Tegnap délután, miközben takarítottam az autóról a havat, szinte büszkén magam mellé léptem, hogy megveregessem a vállam: Komám! Reggel csak beülsz, fordítod a kulcsot és indulhatsz is. Később, estefelé, amikor az ablakon át néztem a hóesést ismét magam mellé léptem és adtam egy taslit: Hát te sosem figyeled az előrejelzéseket?! Reggel pedig még gondolkodni sem kellett sokat, az autóm helyén egy nagy hókupacot találtam, inkább nem is bántottam, olyan szépen illett a mellette lévő buckákhoz, nem rontottam el az összképet, gyalog indultam útnak.
Pörögtek délelőtt a hírek, elakadt a fél ország, járhatatlanok az utak, késnek a vonatok, sokan az árokba csúsztak - talán nem is baj, hogy reggel érintetlenül hagytam az én kis hókupacomat. Később aztán a hóesés elállt, a Nap is tiszteletét tette sugaraival, a gyengébb hóréteg olvadásnak indult, és a hópelyhes fehér délelőttből átcsaptunk a barna latyakos délutánba. Egy óvatlan lépéssel el is merültem egy akkora kátyúban, ami már-már a Trainspotting vécés jelenetét idézte. Miután megfelelő jelzőkkel elláttam a szituációt, nagy levegőt vettem és mosolyogva indultam tovább.
Délután tettem még egy rövidke sétát a városban, jégcsapok és galambok közt, hó nagy mennyiségben mindenfelé, letisztított járdák, leszűkült parkolóhelyek, latyak és olvadás kísérte utam.
Ami feltűnt, hogy sokkal kevesebb autó volt a belvárosban, mint az ilyenkor megszokott, viszont a hóemberek most többen képviseltetik magukat parkokban, tereken. A Fő téren is találtunk egy háromgombócost, a Szentháromság szobor előtt.
A bicikliutak a legtöbb helyen hó alatt vannak, így a járdán közlekednek a bringások. A kutyákra pulóvereket adnak, a padokon hókupac, no nem mintha ez zavaró lenne, hiszen ki akarna ilyenkor leülni a hideg fémrácsra? Szóval amilyen nagy hévvel indult a délelőtt, olyan nyugalmasan telt a koradélután a gyenge napfényben. A belvárosban - ezt hozzá kell tenni, mert kijjebb nem dugtam az orrom, inkább nem bántottam a hókupacom.
