Nem kell külön jegyet váltaniuk azoknak az utasoknak, akik Szombathelyen a helyi járatos buszt szeretnék használni, ha a Püspökmolnári és a Szombathely közötti szakaszra érvényes busz- vagy vonatbérletük van. A két vasi település között már február óta lehet használni a kombinált bérletet a GYSEV és a Volán járatain.
Szeptembertől pedig plusz szolgáltatásként a megyeszékhely helyi járatai is elérhetők a bérleteseknek. Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója elmondta: szeretnék összehangolni a két közlekedési ágat és bevezetni a kombinált bérletet lehetőségét Vas megye több pontján.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!