Szombathelyen nem is jó élni?

Egy felmérés szerint nem igazán – nem is látszunk rajta.

Budapesten az I. és az V. kerületben, vidéken pedig Egerben és Veszprémben a legjobb élni - derül ki az Otthon Centrum nemzetközi trendek alapján felállított rangsorából, amelyben a 20 ezernél nagyobb népességgel rendelkező városokat vizsgálták.

Az ingatlanközvetítő hálózat közleménye szerint az életminőség szempontjából értékelték a városokat, vizsgálták a háziorvosi ellátást, a lakosság képzettségét, a foglalkoztatást és az ingázást.

Az elemzők megállapították, hogy a tavalyi listához képest nincs lényegi elmozdulás, az első kilenc helyen továbbra is a fővárosi kerületek szerepelnek. Az élhetőségi listát az I. és az V. kerület vezeti, amelyek után a pesti belváros további kerületei következnek (VI., VII., IX., XIII.), valamint a budai oldalról a II., a XI. és a XII. kerület.

A vidéki települések közül Veszprém és Eger áll a lista élén, ami főként azzal magyarázható, hogy az itt élők jutnak be leghamarabb a munkahelyükre. Ezek után következik Székesfehérvár és Pécs, amelyektől alig maradt el Szeged, illetve Debrecen és Győr.

A kutatás kitért az agglomeráció településeire is, ahol Budaörs és Szentendre értékei a legjobbak. A két település az idevándorlók számában emelkedett ki a többi város és kerület közül, mindez pedig azt mutatja, hogy az elmúlt években a legnagyobb vándorlási nyereséget Pest megye fővároshoz közeli települései érték el.

Az Otthon Centrum életminőség mutatóinak rangsora szinte ugyanazt az eredményt tükrözi, mint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által publikált használt társasházi téglalakások fajlagos árának átlagértékeit listázó rangsor.

Ez pedig azt jelzi, hogy az ingatlanárakra komoly hatással vannak az életminőségi mutatók, ugyanis a főváros I., II., az V., és a XII. kerülete nemcsak a kiválasztott életminőség-mutatók szempontjából kiváló, hanem ezzel összefüggésben ezek a legdrágább kerületek is.

MTI


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek