Ki mondta, hogy azért, mert vasárnap éjjel díjakat osztottak, hétfőn nem lehet? Hát dehogynem! Főleg, ha olyanok kapják, akik tavaly olyat nyújtottak a munkahelyükön, hogy arra nem csak a kollégák, de a főnökeik is elismerően csettintenek.
A szombathelyi EPCOS mindig is nagy hangsúlyt fektetett abba, hogy motiválja a munkatársakat: hol családi napot rendeznek
Nagykorú lett az EPCOS családi napja 2015. July 20. 08:00 , hol a törzsgárda tagokat jutalmazzák
Nézze meg, hogyan ünnepelnek Szombathely egyik legnagyobb cégénél – Ők az Epcos díjazottjai 2015. June 23. 19:06 . Hétfőn tizenöt dolgozó vehette át az Év dolgozója 2015 elismerést az AGORA MSH-ban rendezett díjátadón. Ez sem újdonság, tizenhárom éves hagyománya van már.
Az EPCOS-nál az Év Dolgozói hagyományosan azok közül a kollégák közül kerülnek ki, akik az előző évben munkájukkal, szakmai tudásukkal, innovatív megoldásaikkal, rugalmasságukkal, teljesítményükkel, szorgalmukkal, elhivatottságukkal kiérdemelték a Hónap Dolgozója címet. Mint megtudtuk, elég erős a mezőny, hiszen több mint kétezer alkalmazottat foglalkoztat a szombathelyi cég.
2015-ben hét területen összesen 138 EPCOS-munkatárs érdemelte ki a hónap legjobbjénak járó elismerést. Közülük választották meg az Év Dolgozóit:
Ez a 15 EPCOS-munkatárs, akikre büszke a cég, meg persze mi is:
Cserkuti Veronika – logisztikus
Zsolnai Attila – beszerzési csoportvezető
Gira Ágnes – üzemasszisztens
Markaf Attila – minőségbiztosítási mérnök
Kovács Lászlóné – csomagoló
Hodvogner Tiborné – házbarakó
Kámán Krisztián – gépkezelő
Horváth László – szerelő
Varsányi Krisztina – anyagdiszponens
Eisner Péter – karbantartó mérnök
Babócs Eszter – műszakvezető
Stangl Emil – kiemelt gépbeállító
Dombai Zsolt – raktáros
Magdics Imre – raktáros
Póczak Péter – gépbeállító
Az EPCOS-ban mindent megteszünk azért, hogy a munkatársaink számára megfelelő, igényes és kényelmes munkakörülményeket teremtsünk, hogy kollégáink a szakmai munkára koncentrálhassanak. Fontosnak tartjuk, hogy a kollégák valódi csapatot alkossanak, és segítség egymás munkáját
- hangsúlyozta az ünnepségen Takács Balázs, az EPCOS ügyvezető igazgatója.