Az alábbi képek karácsony előtt pár nappal készültek, mondhatnánk, hogy eddig nem nagyon akartuk megzavarni velük az ünnep szeretetteljes békéjét, de igazából csak most szúrtuk ki őket ezen a blogon.
Komplett hidegtál a kukában
Amit látunk, az lehetne egy posztmodern műalkotás is, valójában egy eléggé lesújtó látlelet arról, mennyire nem jut sokak eszébe, hogy akadnak körülöttünk, akik a két tenyerüket összetennék, ha ebből akár csak egy vágásnyit kaphatnának. Valaki azonban úgy gondolta, nem éri meg a fáradságot mindezt összecsomagolni és esetleg odaadni pár hajléktalannak, akiknek ezek a hónapok a legkeményebbek, mert a szemeteshez rövidebb az út. Vagy nem gondolta, mert még ennyi sem jutott az eszébe.
Az emlegetett blogbejegyzésben egy szombathelyi tanító - a fotók készítője - ír a következőképpen:
"Közmunkások, lelkes tanulóim gyűrűjében állok a dermesztően hideg szélben. Állok egy szombathelyi közintézmény udvarán – állunk és nézzük az intézmény udvarán a félig nyitott hulladékgyűjtőt. Nézzük a csodát, amire rábukkantunk... Vagy fél tucat ember bámulja a hulladékok tetejére dobott, szinte érintetlen hidegtálat, néhány Stefánia szeletet, meg kolbásszal töltött sült karajt, sajtkrémet, Pritamin paprika díszítéssel – mind ezt úgy kb. hat személyre porciózva."
"Ez volt az a sokadik reggel, amikor munkába jövet, vettem a közértben két zsemlét, tíz deka parizerrel. Reggelit vettem az egyik tanulómnak – néhány napja ezt teszem –, aki épp nélkülözni kénytelen a közmunkások jussát, miközben a tanulmányi támogatásra még vagy egy hónapig várnia kell. Vittem, hogy ne legyen éhes. (...) Vele és velük, közmunkás tanulóimmal, ma éppen az élelmiszerismeret tantárgyat dolgoztuk fel. A sertéshús felhasználási, feldolgozási módjairól tanulunk, amikor mesélnem kellene arról, mi minden készíthető a karajból."
"Sajnos a többségük nem igazán tudja, hogy néz ki a karaj, többen nem is jártak még étteremben, s odahaza sem készítettek soha ételkülönlegességeket karajból."
"A véletlen hozta úgy, hogy néhány szóval beszélhettem a híres Stefánia szeletről, meg a kolbásszal töltött sült karajról… Aztán szünet jött, az udvarra mentünk levegőzni... Ahogy a kukában megpillantottuk a szinte érintetlen hidegtálat, a valaha nyilván ínycsiklandozónak szánt finom falatokkal, az egyik közmunkás hallgató ártatlan szemekkel kérdezte: Ilyen volna a Stefánia?"
Szombathely, ahogy mostanában nevezik döntéshozók, a segítés városa, 2016. decemberében. Meg egy valószínűleg államilag finanszírozott bulika, és annak maradékai.
Ha valakinek van tippje, hol készülhettek a képek, ossza meg velünk, szívesen rákérdezünk az illetékeseknél, akiknél ennyire jól megy, hogy miért is nem sikerült európai módon kezelni a fel nem zabált fogásokat.
