Szombathelyi az év orvosa?

Az idei Astellas díj közönségjelöltjei között megtalálható Dr. Bárdi Edit, a Markusovszky kórház főorvosa.

Az Astellas díjat 2006 óta ítélik oda az orvosi szakma egy-egy kiemelkedő tagjának. Az elmúlt hat évben 27 orvos és 79 egészségügyi szakdolgozó vehette át a díjat. A közönség jelöléséhez nem szükséges más, mint egy, a beteg által leírt személyes eset, ami bemutatja az adott orvos emberségét, példaértékű hozzáállását. Dr. Bárdi Edit, a gyermek hemato – onkológia szakértője nem egy, hanem négy ajánlást is kapott betegeitől. Az internetes szavazás február 27-én kezdődik, a díjakat március 21-én adják majd át.

Dr. Bárdi Edit PhD bemutatkozása az Astellas honlapján

Gyermekkoromban nagyon beteges voltam. Volt egy csodálatos háziorvos doktor nénim - aki a későbbiekben példaképemmé vált - és már akkor eldöntöttem, hogy én is gyermekeket szeretnék gyógyítani. Amikor gyermekgyógyászként elkezdtem dolgozni, sokáig kerestem az utam a különböző gyermekgyógyász szubspecialitások között.

Kiss Csongor Professzor Úr szeretette meg velem végül a gyermek hemato-onkológiát, az ő irányítása mellett váltam szakorvossá és szereztem meg a PhD fokozatot. A gyermek hemato-onkológia azért gyönyörű a számomra, mert nekünk azon kívül, hogy a saját hivatásunkat magas színvonalon naprakészen tudnunk kell, egy kicsit értenünk kell a gyermekgyógyászat minden részéhez, mert kezeléseink során sajnos legtöbbször átmenetileg negatívan befolyásoljuk a fejlődő gyermekek sok szervét.

Dr. Bárdi Edit, a Markusovszky kórház orvosa
Nyugat.hu

Ezekre a következményekre számítanunk kell és még a megfelelő időben észlelni. Segítséget kell tudni kérni az egész kórház gyógyító csapatához tartozó kollégáktól, hogy a gyerekeket végleg meggyógyíthassuk, mert a gyerek hemato-onkológia csak csapatmunkaként képzelhető el. A feladat sokszor nagyon nehéz. A szülők ránk bízzák legféltettebb kincsüket, a gyermeküket, akik nagyon súlyos, életet veszélyeztető betegségben szenvednek. A szülők belém vetett bizalma, a csodálatos gyermekek szeretete azonban a legnehezebb pillanatokban is támaszul szolgál számomra.

Nem könnyű a munkát folytatni, ha valakit elveszítünk. Mindig újra és újra végig kell gondolni, hogy legközelebb mit csináljunk másképp, hogy a következő csatát megnyerhessük. A szülők és gyerekek velünk együtt harcolnak. Mindig csodálom őket, fantasztikus emberi nagyságokat ismertem meg az elmúlt évek során. Mi el sem tudjuk képzelni, hogy mi játszódhat le bennük, amikor elveszítik a gyermeküket és ezt követően is elém tudnak állni és azt tudják mondani

köszönök mindent, doktornő!

Amikor elolvastam a szülők Astellas pályázatát, percekig meg sem tudtam szólalni, potyogtak a könnyeim. Azt éreztem, az elmúlt közel 18 év harca nem volt hiábavaló, a sok-sok energia jó célt szolgált és folytatnom kell tovább. Legalább így minden nap, de az Astellas-díjra való jelölés után kötelező még jobban csinálni nap mint nap! A díj azonban nemcsak nekem, hanem az egész kis csapatnak szól, akik velem együtt harcolva az egész országban a gyerekek gyógyításán fáradoznak. Nagyon köszönöm a jelölést, amely az emberek szeretetét tükrözi a néha embertelen világunkban, és amely nagyon sok erőt ad a további harcokhoz!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet