A szombathelyi óvodák és a bölcsődék már kérték a fűtés elindítását

A lakások többségében még a hideg megérkezése ellenére sem kérték a fűtés elindítását, köszönhetően a jó szigetelésnek.

A hétvégére már volt olyan szombathelyi lakás, ahol igényelték a tulajdonosok a Távhőtől, hogy indítsák el a fűtést, de a legtöbb lakásban a megyeszékhelyen még nem kérték ezt. Ennek az oka, hogy a házak felújítását követően a jó szigetelésének köszönhetően egyelőre nem hűltek ki a kinti hidegben sem a lakások. Mégis, az egyik szombathelyi lakásszövetkezet már elindíttatta a szolgáltatást, és hétfőtől várhatóan egyre többen csatlakoznak majd a kéréshez, mivel az időjárás-előrejelzés szerint egyelőre nem tér vissza a késő nyári meleg.

A fűtési szezon egyébként már szeptember 15-én megkezdődött, de a nyárias időben sehol sem kellett fűteni, aminek köszönhetően jelentős a megtakarítás.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet