Szombaton kiderül, marad-e Orbán a Fidesz elnöke

Szombaton tartják a Fidesz 30., tisztújító kongresszusát Budapesten, amelyen szavaznak a pártelnökről és a négy alelnök személyéről.

A rendezvényen 1500-1800 küldött és legalább ugyanennyi vendég vesz részt – mondta el Hollik István. Hozzátette: a tisztújító kongresszuson megválasztják az elnököt, az alelnököket és a párt bizottságainak vezetőit, tagjait, ugyanakkor nem hoznak formális döntést a Fidesz-KDNP EP-listavezetőjéről.

A kommunikációs igazgató közölte: a beszédeket a Fidesz szövetségeseinek nevében Semjén Zsolt, a KDNP elnöke kezdi, majd a határon túliak nevében Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke köszönti a kongresszust.

A küldöttek ezután beszámolókat hallgathatnak meg: felszólal Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke, házelnök; Kocsis Máté frakcióvezető, az európai parlamenti delegáció nevében pedig Deutsch Tamás.

Eközben zajlik majd a szavazás, délután pedig ismét több beszéd elhangzik majd: miniszterek, az elnökség tagjai és több fideszes településvezető is felszólal – ismertette a programot. A kongresszust Orbán Viktor miniszterelnök beszéde zárja.

Az érdeklődők a Fidesz Facebook-oldalán az egész kongresszust élőben tudják követni – mondta Hollik István.

A Fidesz legutóbbi, 2021-ben tartott tisztújító kongresszusán a küldöttek újabb két évre választották pártelnökké Orbán Viktor miniszterelnököt, a Fidesz alelnökeinek pedig Kósa Lajost, Kubatov Gábort, Németh Szilárdot és Gál Kingát választották meg.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet