Sztárzsűrivel startol a 89after verseny

Dalpályázat indul 89after néven március elejétől a fiatal tehetségek felkarolásáért.

A versenyre pályázó zenészek feladata, hogy dalban mondják el, hogyan élik meg a rendszerváltoztatás utáni világot. A nyertes dalról Harcsa Veronika, Kemény Lili, Menyhárt Jenő és Nagy Feró dönt.

Nyugat.hu

A pályázatra olyan fiatal zenészek jelentkezését várják, akik '89-et leginkább a filmekből és a szüleiktől ismerik, de van mondanivalójuk róla és az azt követő huszonöt évről. A jelentkezők a dal műfaját tekintve szabad kezet kapnak, lehet nevezni szólóban vagy együttessel a legkülönbözőbb műfajokban, a slammeléstől az elektronikus zenéig. A beérkező pályázatok közül Harcsa Veronika jazzénekesnő, Kemény Lili költőnő, Menyhárt Jenő, az Európa Kiadó frontembere és Nagy Feró, a Beatrice énekese választja ki a legjobb dalt. A nyertes 500.000 ezer forintnyi lendületet kap a zenei pályájához.

Jelentkezni itthonról és a határon túlról is magyar nyelvű dalokkal lehet. A pályázatok beérkezésének határideje 2014. május 11. Az eredményhirdetésre várhatóan május utolsó hetében kerül sor. A pályázati kiírás erre a linkre kattintva érhető el.

A 89after a Közös Siker című programsorozat része.

Ha kérdése van, írjon a 89after_KUKAC_gmail_PONT_com email-címre vagy keresse Németh Bálintot a +30 755 7002-es telefonszámon.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű