Szombaton délelőtt a Dózsa György felé tartva a tudósítónak fogalma sincs, hogy vajon kettő vagy kétszáz érdeklődőt talál majd a helyszínen.
Amikor a város egy másik patinás gimnáziumában utoljára volt ilyen könyvbemutatón, tömegek gyűltek össze, na de az régen volt, azóta a digitális kultúra is alaposan felforgatta a képnézegetési szokásainkat, ráadásul ez már a harmadik kiadás.
Végül is néhány tucat öregdiák jön össze az iskola dísztermében, hogy hazavigyék a legújabb Tablók könyvét (azaz az iskola eddig elkészült tablónak könyvbe szerkesztett gyűjteményét), vagy hogy néhány szót váltsanak egymással, illetve leginkább a kettőt párhuzamosan.
Az iskola tanulói és tanárai által adott kis irodalmi és zenés műsor után Gáspárné Zsolnai Zsuzsanna igazgató felidézi az emberségben és a tudásban való hitet, amiért olyan sokan, többek között ő maga is ezt az iskolát választotta annak idején.
A fényképek alatt számos olyan név található, akikkel öröm és büszkeség egy könyvben lenni – hangsúlyozza az igazgató –, hozzátéve, hogy a könyvben számos olyan család van, amelynek már harmadik generációja jár ebbe az iskolába.
A Nagy Lajos Gimnázium 1948-ban, azaz pont 70 éve kezdte meg működését, ami jó alkalom az emlékezésre, amit majd öt év múlva egy nagy jubileumi eseménysorozat követ – tudjuk meg.
Molnár László szerkesztő, a Tablók könyvének ötletgazdája szintén jelen van. Elmondja, hogy a 2004-ben indult országos sorozatnak a Nagy Lajos annak idején a harmadik vagy negyedik kötete volt, és most az ország első olyan középiskolája, ahol (2004 és 2005 után) harmadik kiadás jelenik meg.
Molnár becslései szerint az elmúlt évszázadban 230-300 ezer tablókép vagy csoportkép készülhetett Magyarországon középiskolai végzős osztályokról, ami 3-4 millió 18 éves fiatal és gyakorlatilag az összes középiskolai tanár portréját jelenti.
Ez a felbecsülhetetlen értékű fotóanyag jelenleg kb. háromezer helyen van, folyamatosan pusztul, így jó lenne minél előbb kezdeni vele valamit – hívja fel a figyelmet a tablófotózás egy érdekes aspektusára a szerkesztő.