Áció, káció, iskolakezdés: tanévnyitó a Bolyaiban

Gyorsan elrepült a nyár. Augusztus utolsó vasárnapján már tanévnyitóra gyűltek össze a Bolyai iskola diákjai Szombathelyen.

Mintha csak pár napja kezdődött volna a vakáció, és már vége is a diákok által legjobban várt "ünnepnek". A Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium udvarán vasárnap délután azonban most még az újra találkozás izgalmát véltük felfedezni az arcokon, az elsősök tekintetében meg az újdonság varázsát. Amire ugye mindenki emlékszik?

Információink szerint az érzés még mindig ugyanaz.

Videónkból kiderül, hogy az iskola igazgatójának most is volt eldicsekednivalója: a földrajz tantárgyi világbajnokságon bronzérmet szerző diák mellett egy nemrégiben elkezdett építkezésről is szólt az iskola vezetője.

Ez meg itt a képgalériánk:

Tanévnyitó a Bolyaiban
Elsősök az első sorban
Tánczos Mihály

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű