Arról, hogy a Kiskar utca 9-es számú társasházában nyomorúságos a melegvíz-szolgáltatás, személyesen is meggyőződhetünk. Két lakástulajdonos - Kovács Erika, és szomszédja, Wagner Lászlóné - ugyanis először az egyikük, majd a másikuk otthonában mutatja be nekünk, miféle áldatlan állapot keseríti őket, és számos lakótársukat hosszú évek óta. Persze nemcsak a szemlélődés kedvéért hívtak meg bennünket, hanem azért is, mert abban reménykednek, hogy a nyilvánosság segíthet a háznak a bajból való kilábalásban.
S ez a baj valóban nagyon aggasztó, állandó ismétlődésével valósággal felőrli a lakók idegeit. A leggyakrabban az bosszantja fel őket, hogy hiába nyitják ki a melegvízcsapot, eleinte hideg víz folyik belőle. S bármennyire hihetetlennek tűnik, mégis igaz: a vizet öt-hat percig is úgymond folyatni kell, mire viszonylag elfogadható hőfokot ér el. De nemegyszer abban sincs túl sok köszönet, ha éppenséggel meleg víz jön elő a csapból a megnyitása után, mert néhány perc elteltével - teljesen érthetetlenül - hideg víz lesz belőle, s kezdődhet megint a hosszadalmas folyatás.
Ilyen körülmények között a fürdés, a tusolás, a mosogatás, de még az egyszerű mosakodás is kemény próbatétel a lakóknak: kitartó türelemre és elszántságra van szükségük. Ráadásul azt is zokszó nélkül tudomásul kell venniük, mondják, hogy a gyatra szolgáltatásért teljes díjat kell fizetniük, s hogy a szakadatlan vízfolyatás miatt - csökkentés ide vagy oda - nő a rezsiköltségük is. A tarthatatlan állapotból - talán mondani sem kell - nagyon elegük van már, de lassan arra hajlanak, hogy örökre együtt kell élniük vele.
A sokadik panasz
Úgy látják ugyanis, hogy a katasztrofális helyzeten maga a távhőszolgáltató vállalat sem képes véglegesen úrrá lenni, néha tud csak ideig-óráig tartó eredményt felmutatni. A lakók elismerik, hogy a cég szerelői minden egyes panaszbejelentésükre becsülettel megjelennek abban a hőközpontban, amely fűtéssel és meleg vízzel látja el a házat, s az is igaz, hogy munkálkodásuk hatására olykor bizonyos időre megjavul a szolgáltatás. Aztán - miért, miért nem - megint felüti a fejét a szóban forgó baj, s kezdődik minden elölről.
Legutóbb tavaly májusban fogtak nagy munkába a szakemberek a hőközpontban, s bizonyosan jól dolgoztak, mert egy-két hónapig semmiféle kritika nem érhette a melegvíz-szolgáltatást. De egyszer csak megint beütött a krach, s a lakók ismét nekiláthattak szokásos elfoglaltságuknak, a vízfolyatásnak. Nemrégiben aztán - mint eddig annyiszor - újra megelégelték a dolgot, s arra kérték közös képviselőjüket, hogy továbbítsa a panaszukat a távhőszolgáltató vállalat illetékeseinek. S azóta - mint mindig - csak várnak és reménykednek, mert semmi egyebet nem tehetnek a világon.
A távhőszolgáltató vállalat - mint Kocsis Tóth Ildikó sajtóreferenstől irodájában megtudjuk - már értesült a lakók legújabb panaszáról, s a szakemberek éppen beszélgetésünk napján vizsgálják majd meg, hogy a szolgáltatás hiányosságában közrejátszhat-e valamiféle hőközponti zavar. Ha úgy találják, hogy igen, akkor természetesen azonnal nekilátnak a kijavításának. A sajtóreferens azt is hozzáteszi, hogy - találkozásunkra készülve - kicsit utánanézett az ügy előzményeinek, s igencsak érdekes fejleményre bukkant.
Javaslat a végleges megoldásra
Arra mégpedig, hogy a cég megfelelő vezetői tavaly májusban - miután a szerelők kitisztították a hőközponti hőcserélőt - közvetve a lakók tudtára adták, hogy szerintük végleges megoldást csak az jelenthet, ha a tömbház legfelső szintjein automata légtelenítőket szereltetnek fel a melegvíz-vezetékekre. Éppen ezért azt javasolták, hogy a ezt a munkát mielőbb végeztessék el, különben nem számíthatnak a szolgáltatás tartós javulására. A lakóközösség azonban nem reagált a távhőszolgáltató javaslatára, mind a mai napig nem rendelte meg a munkát a cégnél. Hogy miért nem léptek, arról Kocsis Tóth Ildikónak természetesen fogalma sincsen.
A ház közös képviselője is emlékszik arra, hogy a távszolgáltató tavaly májusban tett valamiféle szóbeli javaslatot az automata légtelenítők felszerelésére, de - mint munkahelye, a SZOVA egyik fogadóhelyiségében mondja - az ügy egyszerűen elsikkadt. Érintőlegesen beszéltek ugyan róla valamelyik lakógyűlésen, de különösebben nem foglalkoztak vele. Egyrészt azért, mert akkoriban éppen jó volt a melegvíz-szolgáltatás, másrészt pedig azért, mert a lakók figyelmét néhány más, de igen jelentős munka - a tetőszigetelés, a nyílászárók cseréje, a liftek vezérlésének felújítása, s a falak külső hőszigetelése - sokkal jobban lekötötte.
A távhőszolgáltató javaslata így aztán homályba veszett, bár azt is érdemes tudni, hogy a megvalósítására - éppen az említett nagy munkák költségei miatt - nem futotta volna a lakóközösségnek. A közös képviselő ennyit és nem többet tud elmondani a históriáról, de azt még fontosnak tartja megjegyezni, hogy ő csak a lakók kérésére, afféle közvetítőként járhat el, bármiféle ügyről legyen is szó.
Biztos diagnózis
Másnap reggel újra felkeressük irodájában Kocsis Tóth Ildikót, s az iránt érdeklődünk, hogy mire jutottak a szerelők előző nap a hőközpontban. Ahogy számítottak is rá, mindent rendben találtak, mondja a referens, úgyhogy ezúttal is bebizonyosodott, hogy a hibát nem okozhatja más, mint az automata légtelenítők hiánya. Mi magunk okosan bólogatunk egy ideig, aztán azt kérdezzük a referenstől, hogy nem javasolják-e újra a légtelenítők felszerelését a lakóknak. Mert mi - bár totálisan laikusok vagyunk - biztosan ezt tennénk.
Érdekes, tőlünk függetlenül a távhőszolgáltató illetékesei is pontosan erre a gondolatra jutottak, mondja Kocsis Tóth Ildikó, s már fel is vették a kapcsolatot a közös képviselővel. Arra kérték, hogy rövid időn belül szervezze meg a szerelők bejutását a ház legfelső szintjén lévő lakásokba. A szakemberek ugyanis csak ily módon tudják felmérni, hogy miféle feladatokat kell elvégezniük a légtelenítők beépítéséhez, hogy szükség lesz-e itt-ott nagyobb bontási munkákra, és így tovább.
S ha ez a terepszemle befejeződik, a cég már meg tudja tenni a maga árajánlatát a lakóközösségnek. A többi már az ő dolguk. De mi lesz akkor, tesszük fel a fogas kérdést a lakók többéves kálváriájába belegondolva, ha a végén mégis az derül ki, hogy nem a légtelenítők hiánya okozza a gondot? Az lehetetlen, mondja a referens. A műszaki kollégák teljesen biztosak a diagnózisukban.