Bírálta a kormánysajtót az állami médiaholding vezetője, pár órával később távozott pozíciójából

Olyat is mondott, hogy igényes, jó tollú újságírókat inkább a másik oldalon lát.

Varga István, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány Nemzetstratégiai lett a fideszes médiabirodalom, a hatóságok nem szólhatnak bele 2018. December 05. 17:58 (Kesma) kuratóriumi elnöke, egykori fideszes parlamenti képviselő a behir.hu-nak adott interjúban arról beszélt, hogy igényes, jó tollú újságírókat inkább a másik oldalon lát, és kormánypárti ember létére inkább Élet és Irodalmat járat, Origó helyett Indexet olvas és a napot Népszavával kezdi.

Varga István, a Kesma volt kuratóriumi elnöke
Forrás: atv.hu

Az Echo és a HírTV-re utalva azt mondta, hogy nem azt szeretné látni, hogy

Magyarország felett felhőtlen az ég, hogy minden szép és jó és mindenki jól szerepelt, és a kormánynak csak hibátlan döntései vannak. (..) Ez nem propaganda, ez nem sajtó, ez valami egészen más. Na, ebben kéne változtatni.

Varga az interjúja megjelenése után pár órával távozott a pozíciójából.

A hamarosan Magyar Nemzet néven megjelenő Magyar Nemzet néven folytatja a kormánypárti Magyar Idők napilap 2019. February 02. 16:58 , erősen kormánypárti Magyar Idők szerint Varga azt követően távozik posztjáról, hogy a valóságtól elrugaszkodó állításokat fogalmazott meg a konzervatív média helyzetéről.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet