Olvasónk jelzése alapján kérdeztünk rá egy halálos kimenetelű vasúti balesetre. Az elsodrást a vasúttársaság szóvivője megerősítette.
"Hatmajor és Püspökmolnári állomások között, Szentléránt megállóhely után 2026. január 26-án, 0 óra 40 perckor egy Szombathely felől Zalaszentiván irányába közlekedő tehervonat a nyílt vasúti pályán, az utasforgalom részére meg nem nyitott területen, a vágányok között tartózkodó ismeretlen személyt sodort el. Az eset után a balesetet szenvedett embert – részünkről nem ismert sérülésekkel – a mentők kórházba szállították. A helyszínelést követően a vasúti forgalom 3:04 órakor korlátozás nélkül megindult. A baleset körülményeit a rendőrség jelenleg is vizsgálja" - válaszolt kérdésünkre Rázó László Gergő, a GYSEV szóvivője.
Információnk szerint az áldozat egy középkorú, nehéz körülmények között élő férfi volt, aki rendszeresen sétált a sínek mellett a lakóhelyéhez. Az ismerősei elmondása alapján valószínűsíthető, hogy nem öngyilkosság, hanem baleset történt, de ez már soha nem fog kiderülni. (Kivéve, ha hagyott búcsúüzenetet az illető. Erről nincs tudomásunk.)
Úgy tudjuk, hogy a férfival a baleset után még lehetett beszélni, de kórházba szállítás közben elhunyt.
"Egy férfi a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy bajtársaink újraélesztési kísérlete ellenére sajnos életét vesztette" - közölte megkeresésünkre Greutter Valentina Hanna, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs szervezője.
A nyitókép illusztráció, más időpontban és más vasi helyszínen készült.