Videó: szombathelyi áruházi parkolóban csapott le a TEK

Drogdílereket kaptak el az Újvilág utcában.

Egy kábítószerrel kereskedő csoport tagjait érték tetten a terrorelhárítók április 6-án Szombathelyen az Újvilág utcai áruház parkolójában. Éppen gazdát cserélt volna az anyag, amikor megérkezett a hatóság. Elfogták az eladót és vevőket is.

Videó az elfogásról

Először a vevők értek a parkolóba. A rendőrök megmotozták őket, zsebeikben, önzáró tasakokban 4 grammos tablettákat, autójukban pedig kábítószer gyanús port találtak szintén bezacskózva.

Időközben a helyszínre érkezett az eladó is, akit szintén elfogtak.

Autójából összesen 22 gramm kábítószer-gyanús anyagot foglaltak le. A ruházat átvizsgálását ő sem úszta meg: további négytized gramm fehér port találtak nála. A férfit azzal gyanúsítják, hogy korábban már több alkalommal is adott el kábítószert elfogott társainak és persze másoknak is.

Vizeletmintája szerint nem sokkal elfogása előtt amfetamin származékot fogyasztott. A lefoglalt kábítószergyanús anyagokat igazságügyi vegyészszakértő vizsgálja. Az ügyészség a bizonyítékok alapján arra gyanakszik, hogy társaival drogdílerként tevékenykedtek.

A Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség nyomozást indított ellenük, bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt. Most előzetes letartóztatásban vannak. Ha a bíróság később bűnösnek mondja ki őket, akár tíz év börtönt is kaphatnak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló