A Közlekedik a család vetélkedőn nyolc család állt „rajthoz” Szombathelyen, hogy kipróbálják ki az ügyesebb, felkészültebb a kerékpáros ügyességi versenyben, KRESZ-ben, vagy a részeg szemüvegben navigálásban.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága egy országos program részeként május 20-án rendezte meg a „Közlekedik a család” elnevezésű vetélkedőt, aminek a Végh Autóház Kft. adott otthont.
A már évek óta népszerű megmérettetés elsősorban a biztonságos és balesetmentes közlekedést célozza, a szülői példamutató magatartásra és a családi közösség nevelő erejének fontosságára irányítva a figyelmet. A teljesítendő feladatok között elméleti és gyakorlati versenyszámok is szerepeltek, illetve a már megszokott játékos, szórakoztató feladatok is a megmérettetés részét képezték.
A képre kattintva galéria nyílik
Pintér Patrícia
A megyei döntőn rajthoz állt családok közül a sárvári Németh család végzett az élen, így ők képviselhetik Vas megyét a Budapesten megrendezésre kerülő országos döntőn. A versenyen második lett az Offner család, a harmadik helyezést pedig a Munteán család érte el.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!