Július 3-án fogadta el az országgyűlés azt a törvényt, ami megvédheti a gyanútlan telefonálókat az emelt díjas külföldi hívásokról.
A wangiri hívásnek nevezett módszerről többször írtunk. Először bő két éve
Senkit nem tudnak lerántani a külföldi telefonhívással 2018. April 17. 17:21 , amikor hirtelen megszaporodtak az ilyen hívások. Ezek lányege, hogy külföldről, elsősorban ugandai, orosz, cseh, vagy lengyel ország-előhívószámmal jelzett hívást a telefonjuk, de volt példa Burundiból, Grenadából, Szamoából, Ausztriából és Romániából érkező hívásra is.
Ha a hívott felvette a telefont, akkor a túlsó végén azonnal bontotték a vonalat, ez a módszer ugyanis a visszahíváson alapul. A csalók célja ugyanis az, hogy az adott – vélhetően emelt díjas – számot a fogadó fél visszahívja. Ha valaki ezt megteszi, akkor súlyos összegekkel terhelhetik meg a telefonszámláját.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország már bő két éve közös közleményt adott ki, amiben leszögezték, hogy maga a hívás fogadása nem veszélyes, ha valaki felveszi az ismeretlen számról érkező hívást, azzal nem tudják átverni. De óva intettek
Senkit nem tudnak lerántani a külföldi telefonhívással 2018. April 17. 17:21 attól, hogy visszahívják a számot, akkor már komoly károkat szenvedhet el a hívó.
Az egyik mobilszolgáltató részletes ismertetővel is segítette
Megint támadnak a telefonos csalók, figyeljen oda 2019. January 27. 15:40 az említett csalástípus jobb megértését.
Idén márciusban, a koronavírus-járvány kitörése után ismét megszaporodtak a wangiri hívások
Külföldről érkező hívások miatt csörrenhet a telefon 2020. March 21. 16:57 , kiderült ugyanis, hogy a hívásokért felelős csalók a nagyobb horderejű eseményekhez is időzíthetik a csörgetős átverésüket. Sportesemények vagy váratlan katasztrófák is remek alkalommal szolgálhatnak számukra ahhoz, hogy a gyanútlan előfizetők figyelmetlenségéből pénzt csiholjanak.
Szerencsére vannak már olyan okostelefonok (jobban mondva mobil operációs rendszerek) is, amik segítenek a hívószám eredetének azonosításában. Mindenképpen figyeljünk oda a +225, +235, +373, +377, +389 esetleg hasonló körzetszámmal rendelkező nem fogadott hívásinkra. Ezek letiltása ajánlott lehet, de ritka, hogy ugyanarról a számról többször is keresnének.
A július 3-i törvénymódosítással egyébként némileg kihúzták a talajt a csalók alól. A módosítás szerint az ilyen csaláson alapuló hívások esetén
a hatóság elrendelheti az előfizető által a szolgáltatónak fizetett díjak visszatérítését,
még akkor is, ha a tényleges elkövető nem az előfizetővel közvetlen kapcsolatban álló hírközlési szolgáltató volt, hanem egy harmadik személy. Így az emelt díj a szolgáltatót terheli, ami ösztönzi őket arra is, hogy technikai védelmet nyújtsanak a wangiri hívások ellen.
Ettől függetlenül legyünk óvatosak, sokkal jobb, ha megőrizzük a pénzünket, mint ha úgy kell azt visszaperelni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!