Február 1-től tölti be a tisztséget Puskás Tivadar korábbi kabinetvezetője.
2024. február 1-jével Vámos Zoltán főispán dr. Telek Miklóst nevezte ki a Vas Vármegyei Kormányhivatal igazgatójának - írja a kormányhivatal közleményében.
Dr. Telek Miklós 1979-ben született Szombathelyen, a Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, ezt követően a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán jogászként diplomázott.
Felsőfokú tanulmányai befejezése után ügyvédi irodában helyezkedett el, majd immár tizenöt éve az önkormányzati és államigazgatási szektorban végzi a munkáját.
Dr. Telek Miklós 2012-2019 között kabinetvezetőként dr. Puskás Tivadar Szombathely polgármestere mellett dolgozott. A kormányhivatalban igazgatói kinevezéséig a Főispáni kabinetet vezette.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!