Téliesíteni kell a kiskunhalasi mobil járványkórházat”– tudta meg az ATV Híradója Harangozó Tamástól. Az MSZP frakcióvezető-helyettese az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülésén Pintér Sándortól a miniszteri meghallgatás keretében azt kérdezte: átvette-e már a büntetés végrehajtás a tavasszal rekordidő alatt felépült kiskunhalasi mobiljárványkórházat.
A belügyminiszter azt válaszolta: "Nem, a kórház a kiskunhalasi Semmelweis Kórház üzemeltetésében van." Majd hozzátette, a konténerkórházat egyébként még téliesítenie kell.
Harangozó Tamás arra is kíváncsi volt mennyibe került a kórház felépítése, de Pintér Sándor azt mondta: fejből ezt nem tudja, majd utána néz és megírja. A kórházról a napokban nyilatkozott dr. Szepesvári Szabolcs, a kiskunhalasi kórház főigazgatója. Ő akkor azt mondta: a járványügyi előrejelzések szerint hamarosan meg kell nyitni a kiskunhalasi mobil konténerkórházat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!