Megírtuk, hogy Kőszegen ma útzár lesz, tüntetők akarják megbénítani a forgalmat, az akció viszont országos volt. A bpiautosok.hu portál úgy tudja, a tagok a közösségi oldalon szervezik a tüntetéseket, és az akcióval a teljes politikai rendszer leváltását szeretnék elérni.
A gyorsan szerveződő csoport már több mint 11 ezer tagot számlál és amolyan “véletlenszerű” autós útlezárásokkal igyekszik majd több városban elérni kitűzött célját, amihez reményeik szerint többen majd “menetközben” is csatlakoznak. A közösségi portálon szerveződő csoportban megyékre bontva találhatóak meg az érintett és tervezett helyszínek.
"A célunk teljes rendszerváltás. Szakértői kormány felállítása a mindenkori hatalom felelősségre vonása, vagyonok zárolása, titkosítások feloldása, az országunk újjáépítése. Ideje drasztikusan lépni" - olvasható a szervezkedésre buzdító Facebook csoport leírásában.
Nemrég épp az M0-s autóút 19-es lehajtójánál a benzinkútnál állta el pár dühös autós az utat. Autóikat keresztbe parkolták az úton, így tüntetnek. A rendőrség hamar a helyszínre ért és megszüntették az útzárat. - írja az atv.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!