Teljesen legyalulták a Színművészetit

„Egyetemmel ilyet még nem csináltak, autonómiájának minden lényeges elemét felszámolják."

Eldőlt a legfontosabb függőben lévő kérdés a Színház- és Filmművészeti Egyetem jövőjéről:„autonómiájának minden lényeges elemét felszámolják” - olvasható a szenátus közleményében. - közli a 444.hu.

Azt már július végén lehetett tudni, hogy az egyetem fölé rakott kuratóriumba senki nem került be az SZFE jelöltjei közül, és nemrég az is kiderült, hogy a felügyelőbizottságba sem. A Színház és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumi elnöke az egyetem oktatóit és hallgatóit régóta hevesen kritizáló és minősítgető Vidnyánszky Attila lett, aki ezzel már a teljes magyarországi színészképzés felett befolyással rendelkezik; de a többi tag is kötődik a kormányoldalhoz.

Egészen idáig azonban nem volt világos, hogy ez az egyetem által elutasított kuratórium pontosan mekkora beleszólást akar annak belső ügyeibe. - írja a 444.

SZFE
Wikipédia

Az eredmény még a pesszimista várakozásaikat is alulmúlta: „az új tulajdonos szándékai szerint szeptember elsejétől a szenátus, az egyetem legfőbb döntéshozó szerve többé

• nem dönthet saját működési szabályzatáról,

• nem szólhat bele a költségvetésbe,

• nem fogadhatja el intézményfejlesztési tervét,

• nem választhatja meg az egyetem rektorát,

• nem jogosult önállóan intézetvezetőket és osztályvezető tanárokat kinevezni, osztályokat indítani.”

Ezek a jogok a Vidnyánszky vezette kuratóriumot illetik meg a jövőben.

A gyakorlatban ez azt is jelenti, hogy ők mondhatják meg, milyen osztályok induljanak és ki tanítsa őket, ki kerüljön vezető pozícióba az egyetemen vagy hogy mire lehet költeni a pénzét. E döntéseket eddig a szenátus hozta meg, amelybe demokratikus módon választottak tagokat az egyetemi polgárok, oktatókat, hallgatókat, szakszervezeti delegáltakat.

A szenátus közleménye szerint „a kuratórium egyáltalán nem vette figyelembe az Egyetem vezetése által kidolgozott és elfogadott, a fenntartó minisztérium kérésére már két héttel korábban elküldött alapdokumentumokat, és - a rövid határidőre hivatkozva - nem fogadta el az Egyetem meghívását az augusztus 28-i egyeztető szenátusi ülésre.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet