Dávidnak, az ötéves szombathelyi kisfiúnak teljesülhetett a vágya 2021. május 26-án, amikor találkozhatott egy kutyás rendőrrel és kipróbálhatta, hogy milyen is egy igazi rendőrautóban ülni. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztályának munkatársai a találkozás alkalmával megmutatták azt is, hogyan működik az ujjnyomatvétel.
Megismerhette Csizmazia Tamás c. r. törzszászlóst, a Bűnügyi Technikai Osztály kutyavezetőjét és bűnügyi nyomkövető kutyáját, T-Dextert. A látogatás végén pedig egy, a Bűnmegelőzési Alosztály munkatársai által összeállított ajándékcsomagot is kapott, amelyet lelkesen bontogatott kistestvérével, Hannával. Bízunk benne, hogy a találkozás örök élmény marad Dávidnak és gyermekkori álma, hogy rendőr legyen, felnőttként majd valósággá válhat. - írja a police.hu .
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!