Lapunk volt az első, amely rácsodálkozott a szombathelyi Szigligeti utca térkövezésére, mert elég különösnek tűnt, hogy egy, a belvárostól távolabb levő random utca ilyen prémium burkolatot kap.
Később az illetékesek elmagyarázták, hogy nincs ezen semmi csodálkoznivaló, ez így van jól.
Önmagával a térkővel nekünk sincs bajunk, ahogy azt egy korábbi sétánk bizonyítja, elsülhet az jól és rosszul is.
A Szigligeti utcában még szokni kell a szemünknek ezt a burkolatot és az abból keletkező kontrasztokat.
Ma véletlenül arra jártunk, és azt láttuk, megkezdődött az utca alsó szakaszának a burkolása.
A járdák már majdnem készen vannak, és az egész utcahosszan előkészítették a térköveket az úttestre is.
A 300 méteres Szigligeti utca térkövezése kb. 240 millió forintba kerül.