Szombathely német testvérvárosából, Kaufbeurenből érkezetek diákok a vasi megyeszékhelyre, erről Nemény András polgármester számolt be Facebook-oldalán.
Posztjából kiderült, a vendégeket, akik a Marien-Gymnasium iskola tanulói, a Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium diákjai fogadták a városházán, akik a mellékelt fotók szerint egy kisebb műsorral is készültek német társaiknak.
A polgármester bejegyzésében azt írta, a jó beszélgetések és az őszinte barátságok akár oda is elvezethetnek, hogy a két oktatási intézmény a jövőben testvériskolává váljon, így főzve szorosabbra Szombathely és Kaufbeuren kapcsolatát.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!